Betöltés...

Összes kategória

3938 program


Vecsei H. Miklós és a QJÚB - Ázott hajában hét halott bogár ragyog - Radnóti-est - Vendég: Juhász An Jegyvásárlás
13 Esemény

Vecsei H. Miklós és csapata tavalyi, nagysikerű előadásuk után újra Miskolcra látogatnak, hogy itt is bemutassák Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni életműve alapján készített legújabb koncertszínházi előadásukat, ahol az előadást megelőzően rendhagyó irodalomórán vehetnek részt az érdeklődők Juhász Anna vezetésével.

A Prieger Zsolt Társulat bemutatja: Szerb Antal legendája – a megérkezés / LITERÁRIUM EXTRA Jegyvásárlás
13 Esemény

Talán kevesen lepődnek meg azon, hogy Szerb Antal filozofikus, sokrétű szövegvilága időről időre megszólítja a nyitott és elhivatott művészeket, arra késztetve őket, hogy alkotóként elmerüljenek benne, a tapasztaltakat megosszák, elérhetővé tegyék a szélesebb közönség számára.

KURUL DOBOSOK Jegyvásárlás
13 Esemény

KURUL DOBOSOK

Egri Kulturális és Művészeti Központ

Idén a Kurul dobosok 15. jubileumukat ünneplik, és ebből az alkalomból egy fergeteges koncerttel készülnek a nagyközönség számára.
November 6-án, 19 órától a Bartakovics Béla Közösségi Házban várunk mindenkit egy lenyűgöző zenei utazásra!

Kelemen Barnabás, Andreas Ottensamer és művésztársaik kamarakoncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

A világhírű hegedűvirtuóz, Kelemen Barnabás az évad művészeként régi barátjával és muzsikustársával ad közös koncertet: az osztrák–magyar zenészcsaládból származó nagyszerű klarinétos, Andreas Ottensamer nemcsak ünnepelt szólista és kamaraprodukciók közreműködője, de a Berlini Filharmonikus Zenekar büszkesége is, aki mostanában karmesterként is egyre gyakrabban látható.

Európa ízei – Olasz specialitások / MATINÉKONCERTEK Jegyvásárlás
13 Esemény

Az anekdota szerint Rossini életében háromszor sírt, és ebből egyszer egy vízbe hullott szarvasgombás pulyka miatt. Hogy ezzel a történettel mindent elmondtunk az olasz zene és a gasztronómia kapcsolatáról? Aligha!

Anyatigrisek - musical Jegyvásárlás
13 Esemény

Anyatigrisek - musical

Liliom produkció

Az Anyatigrisek című előadás tabuk nélkül, rengeteg humorral mutatja meg, hogy valójában mit is jelent szülőnek lenni. Nem számít, hogy fekete öves anyuka, vagy fiatal kismama vagy, a másfél órás zenés komédia garantáltan jobb kedvre derít majd.

PALI - regisztráció Jegyvásárlás
13 Esemény

PALI - regisztráció

Szentendrei Teátrum

PALI
Maléter Pálné életmonológja egy hétköznapi hős emlékére

LOVASI: Egy az egybe… csak maga Jegyvásárlás
13 Esemény

LOVASI: Egy az egybe… csak maga

Veszprémi Programiroda Kft.

Lovasi András a Kispál és a Borz megalapítása óta több, mint 300 megjelent dal szerzője, szövegírója, énekese, hangszeres közreműködője. Életművét a folytonos megújulás és ösztönös építkezés jellemzi: míg a Kispál és a Borz énekeseként basszusgitározik, addig a 2005-ben alapított Kiscsillagban már gitárosként szerepel, a három szólólemeze köré épített műsorokban pedig jellemzően akusztikus gitáron játszik.

FESZ 30 jubileumi gála Jegyvásárlás
13 Esemény

FESZ 30 jubileumi gála

Átrium Színház

AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE Jegyvásárlás
13 Esemény

AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE

UP Újpesti Rendezvénytér

A francia írónő világhírű komédiája lelep­lező őszinteséggel beszél a kispolgári álszentségről, és arról, hogy mindannyiunkban mennyi sére­lem, előítélet és düh kavarog.

Rajtam nem múlt ~ Alföldi Róbert Jegyvásárlás
13 Esemény

Rajtam nem múlt ~ Alföldi Róbert

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

RAJTAM NEM MÚLT
Pódiumbeszélgetés ALFÖLDI RÓBERTTEL
Egy élet története a színpadon

Kollár-Klemencz László: Anyám tenyere Jegyvásárlás
13 Esemény

Kollár-Klemencz László: Anyám tenyere

B32 Galéria és Kultúrtér

Családi nap - Jancsi és Juliska Jegyvásárlás
13 Esemény

Családi nap - Jancsi és Juliska

Csili Művelődési Központ

Bábjáték a testvéri szeretetről a Batyu Színház előadásában. A Grimm fivérek meséje nyomán írta és rendezte: Albert Péter. Az előadás a X.Kelenvölgyi Bábjátékos Találkozón a Legjobb bábszínpadi dramaturgia díjat kapta. Az előadás után családi táncház a Téka együttessel és kézműves foglalkozás is várja a vendégeket.
A táncházat a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő Csoóri Sándor programja támogatja.
Belépő: 1400 Ft (3 év alatt ingyenes)

Kérész Művek 83. - Az Artus és a MOME hallgatóinak közös performansza Jegyvásárlás
13 Esemény

A Kérész Művek egy olyan előadás, mely egyetlen nap alatt jön létre. A társulat művészei előre megadott témára, egyetlen intenzív nap alatt hoznak létre egy új, egyedi, egyszeri és megismételhetetlen performansz-eseményt.

Babaszínház - Csiga Zsiga Jegyvásárlás
13 Esemény

Babaszínház - Csiga Zsiga

Csili Művelődési Központ

Kalap Jakab koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Kalap Jakab koncert

Rábaközi Művelődési Központ

Adorján Beáta: LOFT Jegyvásárlás
13 Esemény

Adorján Beáta: LOFT

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.

Három barátnő története. Szerelmekkel, válással, árulásokkal teli szenvedélyes szövetség.

Három különböző sors, világlátás, de mindegyik fő mozgatórugója a vágy, az összetartozás, a szeretet.

Hőhullám - zenés vígjáték Jegyvásárlás
13 Esemény

Négy különböző karakterű barátnő találkozik egy spanyol tengerpartra tartó vonaton, hogy fiatalkori kaladjaik felidézésével megszabaduljanak a mindennapok problémáitól és kiélvezzék nyári szabadságukat.

Szent Péter esernyője Jegyvásárlás
13 Esemény

Szent Péter esernyője

Karinthy Színház

Amikor az elmaradott Glogovára új plébános, Bélyi uram érkezik, különös csoda történik. A viharban Szent Péter egy piros esernyőt borít Bélyi uram kishúgára, Veronkára. Ezzel megindul Glogova felvirágzása. Megújul a paplak. Veronkához francia nevelőnőt szerződtetnek. Özvegy Münz Jónásné személyében pedig a városkában fellendül a kereskedelem is..

Pettson és Findusz Jegyvásárlás
13 Esemény

Pettson és Findusz

Budapest Bábszínház

3+
50 perc, szünet nélkül
Bábtechnika: kesztyűsbáb, bunraku

Liszt Múzeum belépőjegy Jegyvásárlás
13 Esemény

Liszt Múzeum belépőjegy

Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont

SZÜLŐI ÉRTEKEZLET Jegyvásárlás
13 Esemény

SZÜLŐI ÉRTEKEZLET

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Hol van a határ diktatúra és szervezett iskolarendszer között?
Hol van a határ felnőtt és gyerek között?

A királylány bajusza Jegyvásárlás
13 Esemény

A humorral átszőtt zenés mesejáték manapság különösen aktuális, hiszen hány és hány „szingli királylány” várja a mesebeli herceget..

OrgonaExpedíció -  Audiencia a hangszerek királynőjénél Jegyvásárlás
13 Esemény

A Müpa egyik nevezetességét, az orgonát mindenki megcsodálja, aki ellátogat a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. Ezúttal azonban nemcsak a hangszer impozáns felépítésében és gazdag hangzásában gyönyörködhetnek, hanem havonta egy alkalommal az érdeklődők Fassang László orgonaművész vezetésével betekintést is nyerhetnek a hangszer „titkaiba”.

A párnaember Jegyvásárlás
13 Esemény

A párnaember

Radnóti Miklós Színház

Martin McDonagh: A PÁRNAEMBER
Fordította: Merényi Anna
Fotó: Dömölky Dániel, a fotók jogdíjasak

Magyar Állami Népi Együttes - Kolozsvári piactéren Jegyvásárlás
13 Esemény

A műsor a Kolozsvári Magyar Napok tizedik évfordulójára készült.

Bocs, félrement! Jegyvásárlás
13 Esemény

Bocs, félrement!

Belvárosi Színház

Egy nagy lebukás szimfóniája, e-mailekben, telefonokon és csevegő-programokon előadva. Stephanie boldogan éli a hű feleségek életét: gondoskodik a háztartásról, neveli a gyerekeket - aztán egy napon kap saját számítógépet. Be is csap a mennykő.

A bagoly, aki félt a sötétben Jegyvásárlás
13 Esemény

Jill Tomlinson: A bagoly, aki félt a sötétben
4-8 éveseknek

Benkó Dixieland Band Jegyvásárlás
13 Esemény

2021. szeptemberében 55. évadát kezdte meg a Dixie Klub a Pinceszínházban.

Zenelabirintus - épületlátogatás Jegyvásárlás
13 Esemény

A Zeneakadémia főépülete, a Liszt Ferenc téri zenepalota a világ legvarázslatosabb koncerthelyszínei közé tartozik.

Az igazat mondd, ne csak a valódit - Eperjes Károly estje Jegyvásárlás
13 Esemény

Zenés, irodalmi est Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész előadásában, Négyessy Katalin gordonkaművész közreműködésével.

Tesz-vesz muzsika Jegyvásárlás
13 Esemény

Korosztály: 1,5-3 év

Babaszínház - Síppal, dobbal Jegyvásárlás
13 Esemény

Babaszínház - Síppal, dobbal

Klebelsberg Kultúrkúria

Első színházi élmény 0-3 éveseknek a Vaskakas Bábszínház előadásában

Egerek és emberek Jegyvásárlás
13 Esemény

Egerek és emberek

Budaörsi Latinovits Színház

A főhősök ketten vannak, mint Ábel és Káintól Stan és Panig oly sokan ebben a kétarcú világban: a kicsi és a nagy, a villámagyú és a lomhaértelmű, a tevékeny és a méla – no meg a túlélő és az áldozat: bár persze a túlélő is áldozat, legfeljebb ő később értesül róla...

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!