Jegyvásárlás
Egy koncert, ahol családias hangulatban ünneplünk, tortát eszünk, koccintunk és mesélünk is amellett, hogy elénekeljük a kedvenc dalainkat. A svábhegyi Szent László Ház 150 fős nagytermében vendégül látjuk mindazokat, akik szívesen töltik velünk a 20. születésnapunkat, hogy két évtizednyi vokális munkálkodásunk gyümölcsét együtt szüreteljük, és borával koccintsunk.
Barabás Lőrinc trombitás és zeneszerző
Ünnepi hangolódás Csengeri Attilával magyar musical- és operettszínésszel.
Szekeres Adrien és zenekara az adventi időszakban országos turnéra indul.
Szekeres Adrien és zenekara az adventi időszakban országos turnéra indul.
A Melodika Project (Antal Gábor-zongora, Csernus Katalin-gitár, Pödör Bálint-ütőhangszerek) saját feldolgozásaiból összeállított programja az 1930- as, 1940-es évek két legnépszerűbb könnyűzenei műfaját, a tangót és a sanzont járja körül és újítja fel
Gulyás Attila és Tar Dániel, a Móricz Zsigmond Színház színművészei élőzenekaros koncerttel várják a közönséget a Szindbád Rendezvényteremben. A zenés esten népszerű popslágerek csendülnek fel: a magyar előadók – Ákos, a Follow The Flow, Dánielfy Gergő, Mester Tamás és Tompos Kátya – dalai mellett nemzetközi sikerdalok is hallhatók, többek között Tom Odell, James Arthur, Juanes, Gustavo Lima, valamint a Sandman-sorozat zenéi.
Jöjjenek el minél többen, hogy újra együtt tapsolhassunk ennek a különleges zenekarnak és varázslatos művésznek Klein Juditnak!
A koncerten ismert rajzfilmslágerek csendülnek fel múltból és jelenből a Hubay Jenő Fúvószenekar előadásában. Ha péntek, akkor Fúvósok! – ezt már szinte minden kerületi felnőtt és gyermek is tudja. November közepén az ANNO összművészeti fesztivál keretében ezen a pénteken családi koncertet tartanak Zeneiskola muzsikusai.
A hangutazás egy belső útra hív, a hangok békés terébe, mely harmonizáló hatású és segíti a megnyílást a magasabb tudatosság felé. Befelé, felfelé. Amit tapasztalhatsz: a stressz, a szorongás, az alvás javul, a tudat tisztul, kreatív felismeréseket, mély relaxációt, meditatív állapotot élhetsz át.
A Rockomotiv BT zenekar a leghíresebb magyar zenekar a már nem működő LGT tiszteletére jött létre. A zenekar kifejezetten csak LGT számokat játszik. A koncerten az LGT különböző korszakainak ismertebb dalai szólalnak meg.
Szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt jó hangulatú zenés rendezvényünkre!
Hétvégi Randevú a Syconor zenekarral.
A népszerű amerikai származású zenész, mesemondó - és három gyermekes apuka - Danny Bain hozza el kedvenc népdalait, gyerekdalait, mondókáit és zenés játékait erre a programsorozatra, ahol a kicsik és nagyok különleges hangszereivel is megismerkedhetnek.
Az ismert dalszövegíró és előadó új, romantikus oldaláról mutatkozik be Váczi Eszterrel közös Vabadaba című koncert-estjén. 2023 őszén a produkciós több vidéki nagyvárosban is látható lesz.
A nagy sikerű Mydros zenekar zenéjével elhozza a mediterrán tájak derűs, szívet, lelket melengető hangulatát! A zenekart 2001-ben alapították görög és magyar fiatalok, hogy megoszthassák mindenkivel azt az örömöt, amit a görög zene és tánc ad nekik gyermekkoruk óta, és táncházaikkal kulturált szórakozási lehetőséget biztosítsanak minden korosztálynak.
Az EGY FESS PESTI ESTE című koncert a ‘20-60-as évek lüktető, magyar slágereit és a magyar filmek aranykorát idézi Kamarás Iván előadásában, olyan közönségkedvencekkel, mint a Meseautó, a Kicsit Szomorkás a hangulatom, a Fogj egy sétapálcát vagy a Villa Negra.
VOICE@BRAND, "ahol a hangok történeteket mesélnek..." Készüljön egy nosztalgikus zenei utazásra a soproni formációval! A két családból, egyben barátokból szerveződött zenekar ikonikus magyar előadók, mint Máté Péter, Zorán és Dés László dalainak lírikus hangulatát varázsolják akusztikus hangzásvilágban a színpadra.
Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas, Prima Primissima-díjas hegedűművész jótékonysági és művészeti tevékenységével népszerűsíti és hirdeti a magyar zenei kultúrát, ápolja szellemi örökségünket.
A Pint zenekar egy tradicionális ír folkzenét játszó trió.
A banda az egykor füstös galway-i pubokban játszott trad szcéna dalait hozza el.
Felcsendülnek kétszázéves dallamok, ír lázadó nóták, mai folk slágerek - ahogy ezt a Garwey's Innben, a Monroes-van vagy a Murphy's-ben hallanánk péntek este egy pint Guiness társaságában.
Koleszár Ákos: ének, gitár
Purszki Csaba: mandolin, bodhran
Valentiny Gábor: harmonika, furulya
Szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt jó hangulatú zenés rendezvényünkre!
Hétvégi Randevú az Anonymus Retro Band zenekarral.
Jegyek elővételben is kaphatók online.
Csernák Tibor és Csernák Mónika zenés estje
25. alkalommal kerül megrendezésre a Levente Gála. A jubileumi alkalmat a VUJICSICS EGYÜTTES jótékonysági koncertje aranyozza be. A Levente Alapítvány a befolyt összegből a Vujicsics Tihamér Zeneiskola növendékeit támogatja a Levente-díj formájában.
A Shadows Magic Band műsoruk jelentős részét a néhai „The Shadows együttes” számai teszik ki a 60-as-70-es évekből. Ebből adódóan stílusuk instrumentális gitárzene, de a közönség igénye szerint szívesen játszanak korabeli énekes számokat is, valamint ezek gitárzenére való feldolgozását.
Lépjetek be egy mesés világba, ahol a zene nemcsak megszólal, hanem életre is kel!
A RáHangoló és az elveszett harmónia papírszínházas mesekoncertje fuvolával és zongorával vezeti végig a gyerekeket egy varázslatos utazáson, ahol minden dallamnak és ritmusnak szerepe van.
Szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt jó hangulatú zenés rendezvényünkre!
Hétvégi Randevú a Classic Beat Band zenekarral.
Szekeres Adrien és zenekara az adventi időszakban országos turnéra indul.
Merülj el a nyugalomban és engedd el a stresszt!
Szekeres Adrien és zenekara az adventi időszakban országos turnéra indul.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!