Színész, énekes
Tanulmányai:
1995-1999: Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceum zene-humán tagozat (Gyulafehérvár);
1999-2002: Krónikásének Zeneiskola (Budapest);
2002-2005: Budapesti Operettszínház Pesti Broadway Stúdió
2002-ben felvételt nyert a Budapesti Operettszínház színitanodájába. Az iskola elvégzése után segédszínészi (színész II.) képesítéssel a Budapesti Operettszínházhoz szerződött. Ezt követően a Menyasszonytánc című előadásban Bárány András szerepéért a Színészkamarától megkapta a színművész (színész I.) minősítést.
Jelenleg is a színház tagja, valamint a Kaposvári Csiky Gergely Színházban, a West Side Story című előadásban Bernardo szerepét játssza. Mindemellett szinkronizál is.
2014 óta szabadúszó.
2014-ben közreműködött a Republic együttessel (ének-vokál).
Szerepei:
Budapesti Operettszínház:
A kék madár (Darvas Benedek-Ádám Rita-Závada Péter-Maurice Maeterlinck-) – Felnőtt Tyltyl, Tyl
Apáca Show (Bill Steinkeller-Cheri Steinkeller-Glenn Slater-Alen Menken-Galambos Attila-Szente Vajk) – Pablo, bandatag
Csárdáskirálynő (Kálmán Imre-Béla Jenbach-Leo Stein) – Schulteis Arnold
Egy éj Velencében – avagy a Golyók háborúja (ifj. Johan Strauss-Fridrich Zell.Ricard Genée) – Enrico, Delacqua unokaöccse
Elisabeth (Lévay Szilveszter-Michael Kunze) Kórus/Ensemble
Elisabeth (Lévay Szilveszter-Michael Kunze) – Andrássy Gyula Gróf
Ghost (Dave Stewart-Glen Ballard-Bruce Joel Rubin) – Willie Lopez
István, a király (Szörényi Levente–Bródy János–Székely Kriszta) – Torda
János vitéz (Kacsóh Pongrác–Bakonyi Károly) – János vitéz
Kabaré (John Kander-Fred Ebb-Alföldi Róbert) – Kórus/Ensemble
Kálmán Imre gála - "Együtt a szoborért..." – énekes
Luxemburg grófja (Lehár Ferenc-Somogyi Szilárd – René
Mária Főhadnagy (Huszka Jenő) – Herbert von Waldhausen
Menyasszonytánc (Jávori Ferenc 'Fegya'-Kállai István-Böhm György-Miklós Tibor) – András
Miss Saigon (Claude-Michael Schönberg-Richard Maltby Jr.-Alain Boublil-Miklós Tibor) – John
Mozart (Lévay Szilveszter-Michael Kunze) – Arco szolgája
Operett Gála a Magyar Operett napján – énekes
Rivieria girl (Kálmán Imre-Guy Bolton-PG Wodehouse-Závada Péter – Victor, egy titokzatos kaszinóvendég
Rómeó és Júlia (Gerard Presgurvic-Galambos Attila) – Rómeó
Rómeó és Júlia (Gerard Presgurvic-Galambos Attila) – Escalus, Verona hercege
Rudolf (Frank Wildhorn-Jack Murphy) – Andrássy Gyula Gróf
Szentivánéji álom (Szakcsi Lakatos Béla-Müller Péter Sziámi) – Gyalu
Szépség és a Szörnyeteg (Alan Menken-Howard Ashman-Tim Rice-Linda Woolverton) – D’Arque elmegyógyász
Budapesti Operettszínház – vidéki, egyéb szereplések:
Apáca Show (Bill Steinkeller-Cheri Steinkeller-Glenn Slater-Alen Menken-Galambos Attila-Szente Vajk) – Pablo, bandatag – Szeged, Szabadtéri Játékok , Baja, Petőfi-sziget
Hair (Gerome Ragni-James Rado-Galt MacDermot-Szurdi András-Miklós Tibor-Bagó Bertalan – Hud (Lafayette) – Szegedi Szabadtéri Játékok
Egy Szenvedélyes Szentivánéj! (Szakcsi Lakatos Béla-Müller Péter Sziámi-Kerényi Miklós Gábor) -ének Városligeti Vajdahunyad vár udvara
Elisabeth (Lévay Szilveszter-Michael Kunze) – Andrássy Gyula Gróf – Szegedi Szabadtéri Játékok
Mária Főhadnagy (Huszka Jenő) – Herbert von Waldhausen – Szigligeti Színház
Rudolf (Frank Wildhorn-Jack Murphy) – Andrássy Gyula Gróf – Szegedi Szabadtéri Játékok
Szentivánéji álom (Szakcsi Lakatos Béla-Müller Péter Sziámi) – Gyalu – Szegedi Szabadtéri Játékok
Győri Nemzeti Színház
Mária Evangéliuma (Tolcsvay László-Müller Péter-R.Nagy Viktor) – Jézus
Rent – (Jonathan Larson-Miklós Tibor) – Roger Davis
Kaposvári Csiky Gergely Színház
A két Lotti (Erich Kästner–Béres Attila–Novák János) – Apa
Cabaret (Joe Masteroff–Joe Kander)–Fred Ebb–Baráthy György – Max
Erzsébet (Huszka Jenő–Szilágyi László) – Andrássy gróf –
Figaro házassága (Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais-Zakariás Zalán) – Bazilio
Jézus Krisztus Szupersztár (Andrew Lloyd Webber-Tim Rice-Miklós Tibor-Bozsik Yvette) – Jézus
Kőműves Kelemen ˙(Szörényi Levente-Bródy János-Sarkady Imre-Ivánka Csaba-Bozsik Yvette) – Kelemen
Luxemburg grófja (Lehár Ferenc-Somogyi Szilárd – René
West Side Story (Arthur Laurents-Leonard Bernstein-Stephen Sondhem-Matuz János-Eörsi István) – Bernardo
RaM Colosseum
Cinderella (Pozsgai Zsolt-Román Sándor – Albert Herceg
Makrancos Kata (Meskó Zsolt-Czomba Imre) – Lucentio (Cambio)
Toldi zenés költemény (Arany János-Román Sándor-Meskó Zsolt-Szarka Gyula) – Toldi Miklós
Szigligeti Színház
Sztárcsinálók – (Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor-Nagy Viktor) – Kipriosz/(ál)Jézus
Veszprémi Pannon Várszínház
Egy darabot a szívemből (Máté Péter-S. Nagy István-Malek Miklós-Gém György-Vándorfi László) – Tomi
Toldi zenés költemény (Arany János-Vándorfi László-Szarka Gyula) – Toldi Miklós
Mária Evangéliuma (Tolcsvay László-Müller Péter-Müller Péter Sziámi) – Jézus
Egyéb színházi szerepek
15 éves ünnepi gála - Komáromi Lovas Színház
A Hét Vezér (Ősbemutató) (Derzsi György-Márkos Attila-Barcsik Valéria) – Tétény – Komáromi Lovas Színház
Betlehem csillaga (Ősbemutató) (Illés Lajos) – Pásztor/Római katona – Erkel Színház
Bőröndmese – Gergely Theáter
Csipkerózsika (Malek Miklós-Bokor Fekete Krisztina-Gergely Róbert) – Herceg – Budaörsi Latinovits Színház
Én és a kisöcsém (Eisemann Mihály–Szilágyi László–Koltai Róbert – Andersen – Körúti Színház
Hazámnak nevezlek (Derzsi György–Márkos Attila – Toldi, István, Tétény – Komáromi Lovas Színház
István, a király (Szörényi Levente-Bródy János) – István – Sziget Színház
JK 33 Passió (Meskó Zsolt) – Jézus – Pasaréti Ferences Templom
Pasaréti Passió (Ősbemutató) (Meskó Zsolt) – Jézus – Pasaréti Ferences Templom
Piszkos Fred, a kapitány (Rejtő Jenő-Vajda Katalin-Lázár Zsigmond-Baráthy György-Sas Tamás) – Herceg – Városmajori Szabadtéri Színpad
Sztárcsinálók – (Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor-Nagy Viktor) – Kipriosz/(ál)Jézus – Jászai Mari Színház
Toldi – (Arany János-Szarka Gyula-Sipos Imre) – Toldi – Bartók Kamaraszínház
Titanic – (Peter Stone-Maury Yeston-Galambos Attila-Somogyi Szilárd) – Thomas Andrews, a Titanic tervezője – Szegedi Szabadtéri Játékok
Vörös Rébék – (Arany János-Pesty-Nagy Kati-Derzsi György-Sándor Dávid) – Kasznár – Nagyszalonta
21/22 Vadak Ura "The covenant"
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
A két Lotti
Csiky Gergely Színház
A két Lotti
Pécsi Nemzeti Színház
A két Lotti...
Csiky Gergely Színház
A Szépség és a Szörnyeteg
Budapesti Operettszínház
A Szépség és a Szörnyeteg
Budapesti Operettszínház
Apáca Show
Budapesti Operettszínház.
Arany János - Szarka Gyula: Toldi című táncos, prózai, zenés színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Ave Maria - Adventi Gála
Budapesti Operettszínház
Benyovszky, a szabadság szerelmese
Magyar Színház
Bőrönd mese
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Bőröndmese
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
Csárdáskirálynő
Budapesti Operettszínház
Csárdáskirálynő
Budapesti Operettszínház
Csárdáskirálynő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Csipkerózsika
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Csipkerózsika, Mesemusical a Gergely Theáter előadásában
Jakobi Koncert Kft.
Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Egy éj Velencében
Budapesti Operettszínház
- Enrico, Delaqua unokaöccse
Egy éj Velencében
Budapesti Operettszínház
- Enrico, Delacqua unokaöccse
Együtt az Autistákért Gála
Budapesti Operettszínház.
Elisabeth
Budapesti Operettszínház
Elisabeth
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
ELNÉMULÁS - színjáték
Ivancsics Nonprofit Kft.
Erzsébet
Csiky Gergely Színház
ExperiDance: Cinderella - A Szilveszteri Menyegző
RaM Colosseum
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum
ExperiDance: Cinderella - Mese az elvezsett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum
Figaro Házassága
Csiky Gergely Színház
Figaro házassága
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
G.MacDermot-J.Rado-G.Ragni:HAIR
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
István, a király
Budapesti Operettszínház
Jézus Krisztus Szupersztár
Csiky Gergely Színház
Kőműves Kelemen
Csiky Gergely Színház
Lévay-Kunze: ELISABETH
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Luxemburg grófja...
Csiky Gergely Színház
Makrancos Kata
RaM Colosseum
Mária evangéliuma
Győri Nemzeti Színház
MÁRIA EVANGÉLIUMA
Csiky Gergely Színház
MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera
Margitszigeti Színház
Mária főhadnagy
Budapesti Operettszínház
Mária főhadnagy
Budapesti Operettszínház
Menken-Glenn: Apáca Show
Szegedi Szabadtéri Játékok
Menyasszonytánc
Budapesti Operettszínház
Menyasszonytánc
Budapesti Operettszínház
Mozart!
Budapesti Operettszínház
Nine - Kilenc
Budapesti Operettszínház
Pannon Várszínház bemutatja: Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi: Mária evangéliuma
Bakelit Multi Art Center
Pannon Várszínház: Egy darabot a szívemből
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Passió 2020 - Európa legnagyobb közösségi passiójátéka 2020 önkéntes résztvevővel
Általános 2
Piszkos Fred, a kapitány
Pesti Művész Színház SZE
Piszkos Fred, a kapitány
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Piszkos Fred, a kapitány
Pesti Művész Színház SZE
Piszkos Fred, a kapitány
Pesti Művész Színház SZE
Piszkos Fred, a kapitány
Pesti Művész Színház SZE
Piszkos Fred, a kapitány
Pesti Művész Színház SZE
Piszkos Fred, a kapitány
Pesti Művész Színház SZE
Piszkos Fred, a kapitány - musical
Általános
Rómeó és Júlia
Budapesti Operettszínház.
- Escalus, Verona hercege (19.30-kor)
Rómeó és Júlia
Budapesti Operettszínház.
- Escalus, Verona hercege (29,30,31-én)
Rómeó és Júlia - musical
Budapesti Operettszínház
Rómeó és Júlia - musical
Budapesti Operettszínház
Rudolf
Budapesti Operettszínház
- Andrássy Gyula, magyar nemes
Szentivánéji álom - musical
Budapesti Operettszínház
Szentivánéji álom - musical
Budapesti Operettszínház
Szörényi Levente - Bródy János: István, a király - rockopera
Budapesti Operettszínház.
Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma
Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.
TOLDI, musical-költemény - ExperiDance, Szarka Gyula
RaM Colosseum
UTAZÁS AZ OPERETT VILÁGÁBA
Postakürt Alapítvány
X Elisabeth
Budapesti Operettszínház
X Szentivánéji álom
Budapesti Operettszínház
XGhost
Budapesti Operettszínház
zzA kék madár
Budapesti Operettszínház
zzApáca Show
Budapesti Operettszínház
zzMenyasszonytánc
Budapesti Operettszínház
zzRiviera girl
Budapesti Operettszínház
- Victor, egy titokzatos kaszinóvendég