Költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő.
1921 őszén beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem magyar–francia szakára. Illegális baloldali tevékenysége miatt azonban előre látta, hogy a hatóságok célkeresztjébe kerül, így a letartóztatástól tartva 1921 végén Bécsbe emigrált. Hamarosan Berlinbe, onnan pedig Luxemburgba, illetve Franciaországba utazott tovább. Itt az Audun-le-Tiche-i vasércbányában vállalt…
Játék és tánc Lorca alapján. Mese száz percben az andalúz szerelemről.
Moliére komédiázik. Kifiguráz bennünket. Félelmeinket, öncsalásainkat, kicsinyességünket. Ez utolsó színdarabja. 1673. február 17-én a Képzelt beteg előadása közben a…
Költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő.
1921 őszén beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem magyar–francia szakára. Illegális baloldali tevékenysége miatt azonban előre látta, hogy a hatóságok célkeresztjébe kerül, így a letartóztatástól tartva 1921 végén Bécsbe emigrált. Hamarosan Berlinbe, onnan pedig Luxemburgba, illetve Franciaországba utazott tovább. Itt az Audun-le-Tiche-i vasércbányában vállalt munkát, utóbb átment Luxemburgba és Esch-sur-Alzette-ben lakott. Továbbvágyódott azonban, s 1922. április 24-én érkezett meg Párizsba. Noha további útitervekkel a zsebében (Róma, Barcelona, Afrika) Párizst átmeneti állomásnak tekintette, végül négy évet töltött a francia fővárosban.
Párizsi évei alatt részt vett az emigráns magyarok szakszervezetének és a különféle munkásmozgalmi körök kulturális munkájában, de a Francia Kommunista Párt emigráns magyarok alkotta szekciójába nem lépett be. Politikai szervezkedések helyett szavalóversenyeket rendezett és színpadi jeleneteket írt a párizsi magyarok színjátszóköre számára, segítette az emigráns magyar munkásokból álló dalárda tevékenységét, támogatta, kalauzolta és franciaórákban részesítette az újonnan érkező magyar emigránsokat. Csaknem anyanyelvi szinten megtanult ugyanis franciául, s az új nyelvi környezet hatására megújult érdeklődéssel, elemző szemmel fordult a magyar nyelv és a nyelvészet felé.
Nagy tudásszomjjal fordult a francia és az egyetemes irodalmi stíluseszmények és a legújabb társadalomtudományi kutatások felé, szabadidejét a Szent Genovéva Könyvtárban töltötte önképzéssel. A korszak jelentős művészeti áramlatát, az avantgárdot testközelből tapasztalhatta meg, ismeretséget, több esetben életre szóló barátságot kötött a francia avantgárd, szürrealista és dadaista irodalmi körök jeles tagjaival, vezető művészeivel: Max Jacobbal, Jean Cocteau-val, Marcel Sauvage-zsal, Paul Éluard-ral, André Bretonnal, Tristan Tzarával (akinek évtizedekkel később halálos ágyánál és temetésén is ott volt), Louis Aragonnal, René Crevellel és másokkal.
1926-ban amnesztiát kapott, és még ugyanazon év nyarán hazatért Magyarországra. 1926-tól a Kassák Lajos szerkesztésében megjelenő, kérészéletű Dokumentum, 1928–29-ben az ugyancsak Kassák nevéhez kötődő Munka című avantgárd folyóirat munkatársa lett, emellett publikált a Magyar Írásban is. A nyugatosok közül elsőként Füst Milán figyelt fel a fiatal költő verseire. Közbenjárására 1927. november 16-án jelent meg Illyés első írása a Nyugatban, Georges Duhamel oroszországi útirajzának ismertetése, s 1928-tól már kritikáit és verseit is rendszeresen lehozta az Osvát Ernő szerkesztette folyóirat. Ugyancsak a Nyugat kiadásában jelent meg első verseskötete 1928-ban, a Nehéz föld, s csakhamar a fiatal költőnemzedék egyik legelismertebb tagja lett. Irodalmi műveinek fő megjelenési helye az ezt követő másfél évtizedben a Nyugat lett.
Illyés prózaírói hangja viszonylag későn, harmincéves kora körül bontakozott ki. Ekkor született meg a szovjetunióbeli élményeit feldolgozó Oroszország című útirajza (1934), a népi írók 1930-as évekbeli falukutató mozgalmának ihlető hatására – prózaírói pályájának méltó nyitányaként – írt Puszták népe című szociográfiája (1936), valamint a nagy előd pályaképét és életművét számba vevő Petőfi-monográfiája (1936).
Díjak, kitüntetések:
Baumgarten-díj (1931, 1933, 1934, 1936)
Kossuth-díj (1948, 1953, 1970)
József Attila-díj (1950)
Le Grand Prix International de Poésie díja (1966)
Knokkei Irodalmi Nagydíj (1966)
Tanácsköztársasági Emlékérem (1969)
Herder-díj (1970)
Batsányi-díj (1971)
A francia Művészeti és Irodalmi Rend parancsnoki fokozata (1971)
A Munka Vörös Zászló érdemrendje (1972)
A francia Becsületrend parancsnoki fokozata (1974)[39][40]
A Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje (1977)
Az Amitiés Françaises díja (1978)
Pro Urbe Pécs (1982)
A Magyar Népköztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendje (1982)
A Magyar Tudományos Akadémia tagja 1945-1949, 1989-ben visszaállították MTA tagságát
A pécsi Janus Pannonius Társaság tagja (1932)
Magyar Örökség díj (1997, posztumusz)
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!
Térkép 
