Betöltés...

Program


A fösvény
3

A fösvény

A metszően komikus történet máig tükröt tart nekünk, olyan tükröt, amelyben a nevetés mellett még a könnyünk is kicsordulhat.

Aktuális előadások







A további időpontok megtekintéséhez kattintson ide! (6)

Írta: Molière

A FÖSVÉNY

komédia

115 perc, szünet nélkül

Fordította: Bognár Róbert

A traumatikus megszállottság komédiája

Harpagon, “A Fösvény”, Moliére komédiájának címszereplője magányos ember. Nagyon gazdag, de minden pillanatban retteg az elszegényedéstől. Egyedül felnevel két gyereket, egy lányt és egy fiút. Hogy miként maradt egyedül, nem tudjuk.  Harpagon a megszállottságig fukar. Ennek a fukarságnak a történetéről sem tudunk semmit.   Csak azt, hogy megmérgezi vele a környezetét és a gyermekeit.  Harpagon fösvénysége kínosan komikus, bosszantóan értelmetlen.

A gyerekek eladósorba kerülnek és Harpagon ebben is pénzt lát. Nem érdeklik az érzelmek, pánikszerű kíméletlenséggel árusítaná ki a gyermekeit, dús hozományt és magasabb társadalmi státuszt remélve. A gyerekek azonban mást akarnak. Mást szeretnek. Itt kezdődik a dráma és a komédia. Harpagon, ez a “selfmade” ember, mindenkire és bárkire lő, akiről úgy véli, az útjába áll, vagy pénzére hajt.  Megszokta, hogy rafinériája és bulldózer energiája előtt nincs akadály.  

A gyermekek azonban ellenállnak és a harc a vagyonért és a szabadságért egyre elkeseredettebbé, már-már abszurddá válik. Harpagon, hogy akaratának ellenszegülnek, groteszk bosszút forral, bizarr manőverekbe fog. Kapcsolatait a haszon koordinátarendszerében éli meg. Mert nem találkozott még a szerelemmel…vagy elfelejtette. Vagy kitörölte. Mert pénzben méri az életet.  Akárcsak Kurázsi mama.  

Apokaliptikus áriája a vagyona elvesztéséről torz nyüszítés a fülnek, melyet a kárörvendő környezet hahotája kísér.

Szereplők:

HARPAGON Németh Judit

CLÉANTE, a fia Hajdu Péter István

ÉLISE, a lánya Nagy-Bakonyi Boglárka

VALÉRE Kuttner Bálint

MARIANE Herman Flóra

ANSELME, az apjuk Orosz Róbert

FROSINE, ki tudja, ki, de kavar Nagy Cili

SIMON, bróker Szabó Róbert Endre

LA FLECHE, Cléante samesza Némedi Árpád

JACQUES, sofőr, de jól főz, ill. szakács, de jól vezet Kelemen Zoltán

PASZULY, MINT HAL A FŰBEN Balogh János

RENDŐR, AKI TUD ÍRNI Horváth Ákos



Alkotók:

Díszlettervező Daróczi Sándor

Jelmeztervező Katona Bálint

Dramaturg Telihay Péter

Hangosító Simon József Zoltán

Világosító Kiss Zoltán

Kellékes Papp-Ionescu Dóra

Súgó Zsohár Amália

Ügyelő Bors Gyula

Rendezőasszisztens Kovács Nóra

 

 

RENDEZŐ Telihay Péter

Ajánló


Bertolt Brecht-Hanns Eisler Galilei élete Fordító: Ungár Júlia "GALILEI Új kor születik, amiben öröm lesz élni.  SARTI Aha. Remélhetőleg a…

Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián A PÁL UTCAI FIÚK Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán – zenés…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!