
Beugró
A 2024/25-ös évadban kizárólag Kecskeméten lesz látható a Beugró színpadi változata!
A 2024/25-ös évadban kizárólag Kecskeméten lesz látható a Beugró színpadi változata!
Négyszereplős színpadi játék, humoros, szatirikus alaphelyzeteken alapuló rögtönzések és helyzetgyakorlatok sora, mely gyorsan a közönség kedvence lett. A szereplők az egyes játékok jellegét ismerik, de a konkrét feladatokkal, szerepekkel csak akkor és ott, a színpadon találkoznak először, tehát valóban rögtönözve kell kitalálniuk, hogyan játsszák tovább a készen kapott alaphelyzeteket.
A játszó színészek a műsorvezető irányításával, általában kellékek nélkül jelenítenek meg gyakori, hétköznapi emberi alapkonfliktusokat, azok vicces, fonák oldaláról. A játékok struktúrája állandó, de a konkrét feladatokkal, azaz szituációkkal és szerepekkel akkor és ott találkoznak először. Díszletként általában csak négy szék áll rendelkezésükre. A játékok sora végtelen, némelyikben mind a négy előadó szerepel, míg másokban kevesebben.
A Beugró népszerűségének egyik alapvető oka, hogy mentes minden napi politizálástól, állásfoglalástól. Filozófiája szerint az ember tiszteletére, emberi értékekre helyezi a hangsúlyt, az általános értékeket veszi védelmébe, tolerálja a különbözőséget, de nem álszent, nem elnéző a szélsőséges véleményekkel szemben.
Műsorvezető: Járai Máté
Szereplők:
Szegvári Júlia
Jankovics Anna
Varga-Huszti Máté
Kovács Lehel
Dumaszínház est
A Recirquel új produkciója, a Paradisum az elpusztult világ elcsendesedését követő újjászületés mítoszát kutatja, ahol a kommunikáció eszköze a test,…
Mitől halhatatlan egy mű? Talán attól, hogy túlmutat a földi, profán dolgokon, és egyetemessé válik. A Hamlet ilyen mű...
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!