
Szegedi Kortárs Balett: Jelenetek a házasságról
öröktánc
Bemutató: 2025. április 25.
öröktánc
Bemutató: 2025. április 25.
Amióta a Paradicsomban a magányán búsongó Ádámnak ügyesen társat, vagyis „oldalbordát” barkácsolt a Jóisten, a világ rendje, hogy ne élj egyedül. Ennek a mikéntje tucatnyi árnyalatot öltött az azóta eltelt évezredek során: vadházasság, bigámia, poligámia, többférjűség, míg eljutottunk a manapság leginkább ismert formáig.
Ugyanakkor bármilyen közel kerüljön is hozzánk valaki, nem mindig könnyű nap nap után együtt lenni vele. Életszövetségünk olykor kiállja az idő próbáját, és a kezdeti fogadalomhoz híven „holtomiglan-holtodiglan” lesz belőle, máskor megborul a nászéjszakán egy rosszul nyomott fogkrémen vagy nem bevallott horkoláson. Szókratész egyenesen azt állítja: „A jó házasság feltétele, hogy a férj süket legyen, a feleség pedig vak.” De a tréfát félretéve: házasságban élni – csodás párkapcsolati játék, ami életünk minden vonatkozását, boldogságunk alapjait érinti. Meglepetésekkel és ellentmondásokkal teli utazás, amely rossz esetben csalódáshoz és fájdalomhoz vezethet – ám küldetése szerint csodához és beteljesedéshez. Örök tánc, kölcsönös varázslat, egymás teremtése.
A házasélet összetettségét, színeit színpadon, táncban megmutatni számos humoros, ugyanakkor drámai pillanat lehetőségét adja.
Rendező: Juronics Tamás
Carl Orff CARMINA BURANA Szcenikus kantáta eredeti nyelveken, magyar, angol és eredeti felirattal
Az ezeregy éjszaka az egyik legismertebb és legcsodálatosabb mese az egész világirodalomban. Páratlanul gazdag és színes történet szerelemről, hűségről, örök…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!