Szorongó vigyorgó-Posonyi Takács László előadása
Posonyi Takács László önálló estje - Ingmar Bergman utolsó éjszakája
Posonyi Takács László önálló estje - Ingmar Bergman utolsó éjszakája
Egy ember élete. Egy ember, aki könyörtelen igazságkereső volt, aki nem kímélt senkit és semmit, legkevésbé önmagát. A lényeget kutatta mindenben, így kerülhet egymás mellé a legnagyobb természetességgel a nyomasztó, fojtogató szülői ház, a gyermekkori pofonok,a nőkkel való kiszámíthatatlan és sorozatosan kudarcba fulladó kapcsolatok, na és a színházi vécék, mint színháztörténeti emlékek. Isten és ember, ember és ember közötti reménytelen útkeresés és talán mondani sem kell: Bergman nem dicsőült meg. Sőt, ellenkezőleg, inkább az esendő, a szenvedő, a gyarló ember élete jutott neki. A nap vége, A hetedik pecsét, a Tükör által homályosan, a Suttogások és sikolyok, a Jelenetek egy házasságból, a Fanny és Alexander rendezője közel húsz éve, 2007. július 30-án elment. Ingmar Bergman svéd filmrendező 89 évet élt. Farö-szigetén, otthonában érte a halál.
„Az embernek magának kell boldogulnia, ahogy tud.”
Játssza
Posonyi Takács László
Darvas Benedek könnyed zenei világával és Varró Dániel virtuóz dalszövegeivel elevenedik meg Rejtő Jenő népszerű regénye ebben az egyedülálló zenés…
Rudi van Dantzig – Toer van Schayk / Pjotr Iljics Csajkovszkij A HATTYÚK TAVA Klasszikus balett három felvonásban
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!