
Wagner és Bruckner
Lehel-bérlet 1. hangverseny
Lehel-bérlet 1. hangverseny
MONUMENTÁLIS. HALÁLOS SZERELEM.
A Trisztán és Izolda közelségében keletkezett és a szerelmi zenedrámához sok szállal kapcsolódó Wesendonck-ciklus Wagner életművének különösen izgalmas darabja. A versek szerzője Mathilde Wesendonck: „ő volt, és ő maradt első és egyetlen szerelmem. A vele eltöltött esztendők voltak életem legragyogóbb évei” – mondta egy alkalommal Wagner. Bruckner szimfónia-életművének megkoronázása a 8. szimfónia, melyet 1892-ben Richter János mutatott be Bécsben. A premieren ott voltak a bécsi zenei élet olyan kiválóságai, mint Brahms, Hugo Wolf és Johann Strauss és persze Bruckner legodaadóbb hívei és legádázabb ellenségei is. A mű fogadtatása ennek megfelelően igencsak ellentmondásos volt. A viták mára elcsitultak ugyan, de a mű továbbra is az egyik legtitokzatosabb szimfóniának számít.
Wagner: Wesendonck dalok
Bruckner: 8. szimfónia, c-moll, WAB 108.
Vezényel: Kovács János
Közreműködik:
Schöck Atala (ének)
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Fotó: Kovács János ©Vörös Attila
A Berlini Filharmonikusok 12 csellistája különleges együttes: a világ egyik legjobb szimfonikus zenekarának tagjaiból áll, és kizárólag egyetlen mély vonós…
A Ferencsik bérlet hangversenyei a 2025/2026-os évadban is elsősorban a bécsi klasszikusok kedvelői számára kínálnak élményekben gazdag órákat.
Ritka alkalmak egyike, hogy a világhírű, a hangszer fenegyerekének is titulált David Fray francia zongoraművész ad szólóestet Budapesten. Korunk egyik…
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.