Køb Billetter
Láthatatlan segítőink, az angyalok
Váradi Tibor előadása
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Népbüfétől a titkos sugárútig
Vetített könyvbemutató előadás
A társulat író-rendezői éjszaka és hajnalban kiHalásszák az aznapi hírfolyam legizgalmasabb híreit, majd ezekből reggel tízre darabot írnak, napközben a színészek bepróbálják a hirtelen szült hírdrámát, délutánra felépül a díszlet, elkészülnek a jelmezek, hattól fényezés, héttől meg hadd szóljon.
Marc Camoletti: BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
avagy hatan pizsamában
a Pesti Művész Színház vígjátéka 2 részben
Vannak vidékek – Bogdán Zsolt és a Kaláka együttes Kányádi estje
2 x 50 perc
Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs és Bogdán Zsolt közreműködésével
A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon a Bánfalvy Stúdió produkciójában!
Dumaszínház est
Ha a közönség olyan neveket hall, mint Szemadám György, Szurcsik József, Szotyori László, Csurka Eszter vagy Verebics Ágnes, elsőre aligha egy koncertre gondol. Kivéve, ha már találkozott Benda Gábor Szinergiák sorozata című előadásával, amelyben a zene, az irodalom és a képzőművészet egyszerre van jelen a színpadon.
Az esten elhangzó zeneművek mindegyikéhez a felsorolt képzőművészek készítettek illusztrációkat. És ha ez még nem lenne elég: Szurcsik József az általa illusztrált zene bemutatásakor basszusgitáron is közreműködik.
A prózai szövegeket Vereszki Eszter adja elő, a zenei anyagot pedig a zenék és a szövegek szerzője, Benda Gábor szólaltatja meg zongorán. Mivel a képzőművészek is jelen lesznek a közönség soraiban, az est során szinte bármi megtörténhet.
Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Színházterem
Esemény kezdése: 2026. 03. 12. (csütörtök) 19.00
Gróf, politikus, apa és mártír – Esterházy János azon kevés 20. századi államférfiúink egyike, aki tragikus életútja ellenére példaként áll előttünk. A „felvidék csillagának” útját mutatja be a Nemzeti Színház előadása a 120 éve született „Isten szolgája Esterházy János” tiszteletére.
Győri Filharmonikus Zenekar
Műsor:
W. A. Mozart: d-moll zongoraverseny, No. 20, KV 466 30’
***
A. Bruckner: VII. (E-dúr) szimfónia, WAB 107 64’
Közreműködik: Eloïse Bella Kohn - zongora
Vezényel: Martin Sieghart
Dumaszínház est
Lev Tolsztoj azonos című regénye alapján a színpadi szövegkönyvet írta: Balassa Eszter és a társulat.
Műsor:
6 darab gyerekeknek négy kézre op.34
Válogatás az op. 43 és op.53 – as zongoraművekből
***
d-moll trió No.1. op.32
vígjáték 2 részben
avagy az „Én Kálmán Imrém!” OPERETT két felvonásban! Országos bemutató II.
Varázslatos színházi előadás, ÚJ MAGYAR OPERETT született ismét, ezúttal az „Operettkirályra” KÁLMÁN IMRÉRE emlékezve.
Újabb 30 felnőttmesével rukkol elő tavasszal Rényi Ádám
A humorra nincs várólista, Rényi Ádám szövegei rögtön gyógyítanak
A szerző negyedik kötetének életmeséi férfisorsokat mutatnak be
Kevesen tudják olyan hitelesen megszólaltatni az érzelmeknek azt a sokszínű elegyét, amelyet nap mint nap átélünk, mint Rényi Ádám, a „félperces” novellák immár többkötetes mestere. Hiszen ne is tagadjuk: hol ábrándos vágyakozásba merülünk, amikor a vakvéletlen mellénk sodorja egy utazás közben titkos szerelmünket; hol megrökönyödünk, amikor kiderül, hogy idős barátnőnk nemzetközi összeesküvésnek tulajdonítja a késésünket a cukrászdából; hol kínzó kíváncsiságunk hajt bennünket, hogy meglessük az időnként rejtélyes módon felszívódó házastársunkat; hol elönt bennünket a soha be nem vallott sárga irigység, amikor egy közeli ismerős frissen elnyert díjához kell gratulálni; vagy épp a magányosság csalja ki a könnyünket, ha úgy alakul a karácsony, hogy egyedül sütögetjük a zserbót odahaza.
Dumaszínház est
A Quattro per Tutti - Szaxofon Kvártet előadásában
Ne hagyja ki ezt az egyedülálló koncertet, ahol az olasz zeneszerző, Antonio Vivaldi halhatatlan műve, a Négy évszak csendül fel. Ez a különleges este egy vonósnégyes előadásában elrepíti a hallgatóságot Vivaldi zenei varázslatába.
Helyszín: Református Gyülekezeti Ház – Szolnok, Szegedi Kis István köz
Dumaszínház est
A rendezvény társszervezője a Szekszárdi Izraelita Hitközség és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság.
Egy este Mozarttal
„Úgy érzem, ha Haydnt és Mozartot játszom a Fesztiválzenekarral, megfiatalodom” – mondja Takács-Nagy Gábor, aki a spirituális gyógyszernek tekintett két szerző közül most csak az egyik orvosságot veszi és adja be, de azt tripla dózisban.
Nádasdy Ádám második otthonából, Londonból küldött levelei 2025-ben jelentek meg kötetben, a Magvető kiadónál. A 2020 és 2024 között írt levelek témája a város, annak lakói, helyszínei és eseményei, és az óhatatlan összehasonlítás Magyarországgal.
A szerelem arcai, mélyen gyökerezik Márai Sándor három ikonikus művében: A gyertyák csonkig égnek, Eszter hagyatéka és Válás Budán. Ezek a művek nem csupán irodalmi értékük miatt jelentősek, hanem azért is, mert mesterségesen és érzékletesen jelenítik meg a férfi és nő kapcsolatának legmélyebb és legkomplexebb rétegeit, amelyek minden korban és kultúrában aktuálisak. Az előadás ezt a gazdag érzelmi és filozófiai hátteret használja fel arra, hogy színpadra vigye a szerelem univerzális történetét, három jól elkülöníthető, mégis egymásba fonódó képben élőzenével, Márai versekkel.
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.