Betöltés...
Ma Medárd, Helga névnapja van

Popular programs

4243 Programm


Az igazság gyertyái Ticketkauf
13 Veranstaltung

Bözödújfalu egy kis meseszerű hely, ahol békében megfér egymás mellett minden vallás és felekezet: katolikus, református, unitárius, görögkatolikus, zsidó és szombatos. Egészen addig, amíg Észak-Erdély 1940-ben vissza nem tér az anyaország kebelére, és kormányunk figyelme oda nem szegeződik Bözödújfalura. Egyik nap még egyformák vagyunk, másnap már ahányan, annyi félék. És persze nem mindenkinek jár egyenlő bánásmód.

Brooklyni mese Ticketkauf
13 Veranstaltung

Woody Allen a rá jellemző emberismerettel és sziporkázó humorral tárja elénk az emberi kicsinység és nagyság egész tárházát. Nagy büszkeség, hogy előadásunk ősbemutató, a darabot magyar közönség láthatja először a világon.

Újév köszöntő örömkoncert / The Original Golden Voices of Gospel Ticketkauf
13 Veranstaltung

Dwight Robson és világhírű szólistái közkívánatra újra Magyarországra látogatnak.

Dalba zárt karácsony Ticketkauf
13 Veranstaltung

December 22-én a Savaria Agóra színpada ünnepi fénybe borul, és a karácsony hangulatát a zene ereje kelti életre!
A Dalba zárt karácsony című nagykoncerten négy kivételes előadó – Kollányi Zsuzsi, Szandi, Veréb Tamás és Peter Šrámek – gondoskodik arról, hogy az est valóban felejthetetlen legyen

Alvó szegek • Magyar Nemzeti Táncegyüttes Ticketkauf
13 Veranstaltung

Zsuráfszky Zoltán egész pályáját végigkíséri a versek és mozdulatok párbeszéde. Koreográfiáiban a néptánc hagyományos formái mellett mindig jelen volt a költészet ihlette mozgásvilág.

Spanyol Filmhét 2025 - Beépülve Ticketkauf
13 Veranstaltung

La infiltrada
spanyol politikai thriller, 118 perc, 2024
spanyol és baszk nyelven, magyar és spanyol felirattal

Aprók tánca Ticketkauf
13 Veranstaltung

Gyerek táncházak és azt követően kézműves foglalkozások péntek délutánonként a Hagyományok Háza Átriumában. A program hossza ~1,5 óra.

JODOKCELLO Ticketkauf
13 Veranstaltung

Jodok Vuille - ismertebb nevén JODOKCELLO - a klasszikus crossover új szenzációja, aki most először jön Magyarországra egy monumentális szóló show-val. A svájci Emmentalból származó csellista, aki világszerte több mint 11 millió rajongót inspirál, 2025. november 23-án Budapesten lép színpadra, a Budapest Kongresszusi Központban.

ZENEI KONCERT ARCANE Ticketkauf
13 Veranstaltung

Arcane zenéje szimfonikus zenekar előadásában – Budapesten! Az Arcane világa lenyűgözte a rajongókat szerte a világon nemcsak lélegzetelállító animációjával, hanem mély történetével és felejthetetlen zenéjével is. Most egy különleges alkalom nyílik arra, hogy ezt a zenei jelenséget élőben is átélhesd – egy szimfonikus zenekar előadásában!


Csajkovszkij: A Diótörő Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Szentpétervári Balett Társulat valamint a Bolsoj Színház művészeivel autentikus előadásban indul országos turnéra Csajkovszkij Diótörője. A zenei élményről a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara gondoskodik Somogyi-Tóth Dániel karmester irányításával. Az előadás - mely a 130 éves baletthagyományokra épül - egyszerre ünnepi, friss és magával ragadó, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt felejthetetlen élményt ígér.

Válaszfalak Ticketkauf
13 Veranstaltung

Megnyugtató, ha az ember szülei évtizedek után is békében, szeretetben élnek együtt. Szinte egyszerre lélegeznek, ismerik egymás minden mozdulatát, fel vannak készülve minden sóhajra, horkolásra, tüsszentésre. Most új otthonban kezdenek új életet, hiszen a gyerekek felnőttek, élik a saját életüket. Vagy ez mégsem ilyen gömbölyű?

VABADABA Geszti Péter koncert-est Váczi Eszterrel Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az ismert dalszövegíró és előadó új, romantikus oldaláról mutatkozik be Váczi Eszterrel közös Vabadaba című koncert-estjén. 2023 őszén a produkciós több vidéki nagyvárosban is látható lesz.

Olympia Ticketkauf
13 Veranstaltung

Egy békebeli fürdő egy békebeli városban. Mindenki üdül, kikapcsolódik, és rajongva ünnepli őfelsége születésnapját. Egy fiatal özvegy és egy délceg kapitány szerelembe esik – együtt lovagolnak, táncolnak, mulatják az időt a medence partján, miközben a mama lelkesen bridzsezik az udvarlóval. Természetesen mindig a mama nyer.

Concertino: Händel, Bach, Mozart, Mendelssohn Ticketkauf
13 Veranstaltung

Folytatódó hagyományok, új színek, csodagyerek zeneszerzők és tapasztalt komponisták a Concertino őszi hangversenyén! Pilz János ezúttal is sok szálon kapcsolódó műveket választott a BFZ vonószenekari sorozatának programjára.

Garden Of Lights - 19:00-20:00 Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Garden of Lights a 2025/26-os szezonban ismét egy csodás, kultikus mese varázslatos világába invitálja a látogatókat a budapesti Füvészkertbe. A különleges fény és multimédia-kiállítás idei témája nem más, mint az örök gyerek, Pán Péter története.

Spanyol Filmhét 2025 - Beépülve / Nyitó előadás Ticketkauf
13 Veranstaltung

La infiltrada
spanyol politikai thriller, 118 perc, 2024
spanyol és baszk nyelven, magyar és spanyol felirattal

Meztelen igazság - zenés vígjáték Ticketkauf
13 Veranstaltung

A vígjáték szellemes és felszabadító – az önelfogadásról, a női összetartás erejéről és arról szól, hogy néha a legnagyobb kihívás levetkőzni – lelkileg és szó szerint is.

Diótörő Ticketkauf
13 Veranstaltung

Klasszikus mese-tánc-show, újragondolva

Kolompos koncert - Adventi családi nap a Várkert Bazárban Ticketkauf
13 Veranstaltung

A december a tél kezdetét és az ünnepvárás meghitt hangulatát hozza magával. A Karácsonyhoz vezető időszak a hagyományokban mindig is gazdag volt: Miklós-napi alakoskodás, kotyolás, Luca-szék készítés, boszorkány-meglesés és a kis Jézus születését köszöntő betlehemezés mind részei a népi kultúrának. A Kolompos együttes Kiskarácsony–Nagykarácsony című zenés műsora játékos, élő muzsikával és sok-sok énekkel idézi fel ezeket a szokásokat, igazi ünnepi hangulatot teremtve kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Random Trip: A hangok szabadsága - Előszilveszter Ticketkauf
13 Veranstaltung

Jó pár éve hagyománnyá vált, hogy az előszilveszteri bulit a Random Trip rendezi a Várkert Bazárban. Most sem lesz ez másképp. December 30-án egy igazán ütős all-star csapattal érkezik Delov Jávor, az improvizációs közösség vezetője. A műfaji határokon átívelő koncerten a hazai könnyűzene legkülönbözőbb előadói lépnek fel, meglepő összeállításokban és vonják be egymást a legváratlanabb zenei kalandokba.

Anyegin Ticketkauf
13 Veranstaltung

John Cranko / Pjotr Iljics Csajkovszkij – Kurt-Heinz Stolze
ANYEGIN
Neoklasszikus balett két részben

TOP SECRET - Hajnóczy Soma estje Ticketkauf
13 Veranstaltung

A TOP SECRET egy igazán rendhagyó, egyszemélyes előadás, amelyben Soma betekintést nyújt a nézőknek a kulisszák mögé.

Kaláka: Szabad- bejönni ide betlehemmel? Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Kaláka együttes karácsonyi koncertje 09:30 és 12:00 órakor.

Belépés egy éves kor alatt ingyenes.

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!