
Az iskolai év végéhez közeledve a Csillagszeműek fiatalabb budapesti és piliscsabai gyerekcsoportjai mutatkoznak be a Hagyományok Házában 18 órától. Az előadás vendége a Csillagszeműek felnőtt társulata, a Timár Együttes. A programban Timár Sándor klasszikus művei mellett a fiatal csoportvezetők saját koreográfiái is szerepelnek.
A musicalben árva gyerekek egy csapata kószál a háborús front kellős közepén. Egy békés hajlékra vágynak, ahová behúzódhatnak éjszakára. És természetesen egy jó falatra. Ha nem kapnak ételt, akkor elcsenik maguk. De ugyan ki tudna haragudni rájuk? Csak túl akarják élni a háborút. Ma, amikor milliók kényszerültek elhagyni otthonukat, ez is döbbenetesen ismerős üzenet.
Csókos asszony operett Szövegét és verseit írta: Szilágyi László Zenéjét szerezte: Zerkovitz Béla
Gyere el! Nem fogsz megváltozni, de lesz a darabban egy-két hozzád hasonló figura. Talán még azt is megtudod, hogy miért ANYÁM ORRA a címe!
Trappnak, a cirkuszi lónak megváltozik az élete: bezárják a Piccolo Cirkuszt és a Gazdához kerül. Az első ijedség leküzdése után ismerkedni kezd az új társaival a Talált Állatok Osztályán. Egy nap izgalmas és tanulságos történetet oszt meg Rokival, a Nyakas Kakasok frontemberével. Innentől minden megváltozik és elkezdődnek a közös kalandok a Gazda birtokán…
Dumaszínház est
a Játékszín vendégjátéka esőnap: augusztus 03. (vasárnap)
A világhírű Nick Hornby novelláját Bodor Géza rendezte helyszínspecifikus múzeumi-színházi előadássá, Dave-t Ficzere Béla játssza. A kulturális összművészeti kaland tartalma és mentrendje: - kapunyitás: 18:30 - tárlatvezetés a kiállításban: 19:00 - Cicikrisztus előadás: 19:30 - egy pohár bor, egy kellemes beszélgetés - továbbá: a jegy felhasználható a Kiscelli Múzeum állandó és időszaki kiállításaira egy alkalommal 90 napig
Gaetano Donizetti DON PASQUALE Vígopera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!