Betöltés...
Ma Medárd, Helga névnapja van

Artist


Orsi Kozma
2

Orsi Kozma

Birth: 1976. október 2. (Budapest)

Énekesnő. 

Kislányként a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt, majd a budapesti Szent László Gimnázium elvégzése után színészpályára készült. Toldy Mária stúdiójába került, ahol két évig tanult. Az Operettszínház Valahol Európában című produkciójának Évájaként debütált.

Első zenekara a Szűzriadó volt, majd a Kimnowak együttes tagja lett. A…

 Continue

Current programs


Hot Jazz Band 40

Erkel Színház Budapest

Az idén 40 éves Kossuth díjas Hot Jazz Band az Erkel Színházban ad ünnepi koncertet.

Énekesnő. 

Kislányként a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt, majd a budapesti Szent László Gimnázium elvégzése után színészpályára készült. Toldy Mária stúdiójába került, ahol két évig tanult. Az Operettszínház Valahol Európában című produkciójának Évájaként debütált.

Első zenekara a Szűzriadó volt, majd a Kimnowak együttes tagja lett. A nagy áttörést és országos ismertséget a Jazz+Az hozta meg számára, majd 2000-től a Cotton Club Singers tagja lett. 2005-ben találkozott Szakos Krisztián dalszerzővel és elkészítették Orsi első szólóalbumát, Egy szó címmel. 2007-ben Orsi megvált a vokálcsapattól, hogy szólókarrierjére koncentráljon. 2007 májusában jelent meg második poplemeze, mely az Az igazi szerep címet kapta. Vendégként többek között olyan előadókkal és zenekarokkal dolgozott, mint Presser Gábor, Tolcsvay László, Dés László, Novák Péter, Keresztes Ildikó, Tony Lakatos, Hot Jazz Band, Rob van de Wouw, Krysztov Scieranski, a Swing a lá Django, az Animal Cannibals, a 9:30 Collective/eNerd, az eat me!, Tereskova. 

2008-ban megalakult a Kozma Orsi Quartet, színesítve az énekesnő palettáját, és decemberben jelentették meg első stúdióalbumukat, a Hide and seeket, amely azonnal Fonogram-díj jelölt lett, 2010. október 6-án megjelent Japánban is. 2009-ben a Jazzy dalverseny különdíját, 2010-ben a Pécs Fringe Fesztivál szakmai díját nyerte el.

2011 decemberétől hétfő esténként saját élő, kulturális-beszélgetős műsort vezetett a Lounge rádión, Spontán címmel.

2019-ben Woody és a swing címmel zenés színházi estet adott Kern András színművész közreműködésével a Művészetek Palotájában. Azóta további tematikus esteket csinált Zöldi Gergely dramaturggal: Barbra Streisand!-és én? címmel Szabó Kimmel Tamással és a veszprémi Mendelssohn kamarazenekarral, Csillogó fekete lemezek-nagy magyar énekesnők címmel Ember Márk vendégszereplésével. 

Díjak, elismerések:
Jazz+Az: Kalózok
  - 1998. Aranylemez
  - 1999. Platinalemez
Jazz+Az: Egynek jó
  - 1999. Aranylemez
  - 2000. Platinalemez
1999. Arany zsiráf díj - Legjobb zenekar
2004. Cotton Club Singers: Sinatra Aranylemez
2009. Jazzy dalverseny - különdíj
2010. Fringe-szakmai díj - Kozma Orsi Quartet 

A Kozma Orsi Quartet tagjai:
Kozma Orsi – ének
Cseke Gábor – zongora, billentyűs hangszerek
Hárs Viktor – bőgő, basszusgitár, baritongitár, vokál
Pusztai Csaba – dobok, ütőshangszerek

A Kozma Orsi Pop Up Band tagjai:
Kozma Orsi-ének
Szakos Krisztián-gitár, billentyűs hangszerek, vokál
Benedek Tamás-dob

Diszkográfia
Szólólemezek:
Kozma Orsi: Egy szó – 2005
Kozma Orsi: Az igazi szerep – 2007
Kozma Orsi Quartet: Hide and Seek - 2008
Kozma Orsi Quartet: Embrace - 2010
Kozma Orsi: Vulkán - 2013
Kozma Orsi Quartet: Soulprints - 2014
Kozma Orsi: Vízjel - 2017
Kozma Orsi: Advent -2020
Kozma Orsi: Változik a világ-2022.
Közreműködőként, vendégként elkészített lemezek: 
Jazz+Az: Kalózok filmzene – 1998
Jazz+Az: Egynek jó – 1999
Jazz+Az: Koncert + Story DVD – 2003
Cotton Club Singers: 2×2 remix album – 2001
Cotton Club Singers: 2×2
Cotton Club Singers: Sinatra Live 1-2. – 2002
Cotton Club Singers: Spirit of Sinatra dvd – 2003
Cotton Club Singers: Best of CCS – 2003
Cotton Club Singers: Luxury – 2004
Cotton Club Singers: Abba Jazz – 2006
A miniszter félrelép - filmzene 1997
Kis Vuk - filmzene 2007
Keresztes Ildikó: Nem tudod elvenni a kedvem... - 1999
9:30: Momentary fame – 2005
Presser Gábor: T12enkettő – 2006
Kowalsky meg a Vega: Forradalom Rt. – 2006
Kimnowak: Gyémánt – 2007
eat me!: Weep 2009
Tereskova: Best of
Ezeregy Éjszaka world musical -2023.

Színházi szerepeiből:
Fame (Serena) – Thália, Piccolo Színház
Valahol Európában (Éva) – Fővárosi Operett Színház; Székesfehérvár
A dzsungel könyve (Tuna) – Székesfehérvár
Égésföld – Veszprém
Űrzrínyiász – Trafó
Koldusopera – Eger
Motel az álmatlan utazóhoz- Likethegypsies, Orfeum

" HADD SZÓLJON" koncertek a New Orleansban Kozma Orsi Qartett nyitókoncert a Klubrádió támogatásával

Belvárosi Színház
  • Énekesnő
BARBRA STREISAND! - és én? - Kozma Orsi koncertje

BARBRA STREISAND! - és én? - Kozma Orsi koncertje

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Fringe-szakmai díjas énekesnő, dalszerző.
Behumi Dóri, Kozma Orsi és Váczi Eszter purimi koncertje

Behumi Dóri, Kozma Orsi és Váczi Eszter purimi koncertje

Dohány utcai zsinagóga és Zsidó Múzeum
  • Közreműködik
Budapest - Brooklyn - László Boldizsár, Kozma Orsi és Szűcs Gabi

Budapest - Brooklyn - László Boldizsár, Kozma Orsi és Szűcs Gabi

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • Actor/Actress
COTTON CLUB SINGERS

COTTON CLUB SINGERS

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Other
Cotton Club Singers - „Negyedszáz” 2021

Cotton Club Singers - „Negyedszáz” 2021

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Énekesnő
Cotton Club Singers - ABBA Jazz

Cotton Club Singers - ABBA Jazz

GAG Management Kft.
  • Énekesnő
Cotton Club Singers - ABBA-JAZZ SHOW

Cotton Club Singers - ABBA-JAZZ SHOW

Margitszigeti Színház
  • Énekesnő
Cotton Club Singers & Hot Jazz Band HANGOSFILM!

Cotton Club Singers & Hot Jazz Band HANGOSFILM!

Margitszigeti Színház
  • Fellépő művésznő
Cotton Club Singers SINATRA

Cotton Club Singers SINATRA

Margitszigeti Színház
  • Fellépő művésznő
JAZZ+AZ koncert

JAZZ+AZ koncert

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Fringe-szakmai díjas énekesnő, dalszerző
Jazzliget - Kozma Orsi & Cseke Gábor - Találkozások

Jazzliget - Kozma Orsi & Cseke Gábor - Találkozások

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Fringe-szakmai díjas énekesnő, dalszerző.
Jazzy Live: Kozma Orsi Quartet – Soulprints

Jazzy Live: Kozma Orsi Quartet – Soulprints

Budapest Music Center
  • Énekesnő
Jótékonysági est - Fellépő: Kozma Orsi

Jótékonysági est - Fellépő: Kozma Orsi

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Énekesnő
Kozma Orsi & Pataj György zongoraművész műsora // KULT-Udvar

Kozma Orsi & Pataj György zongoraművész műsora // KULT-Udvar

KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.
  • Énekesnő
Kozma Orsi | Vulkán

Kozma Orsi | Vulkán

MOMkult
  • Actor/Actress
Kozma Orsi Quartet

Kozma Orsi Quartet

Vörösmarty Színház
  • Actor/Actress
Kozma Orsi Quartet

Kozma Orsi Quartet

Budapest Music Center
  • Énekesnő
Kozma Orsi: Barbra Streisand! – és én? / JAZZTIME

Kozma Orsi: Barbra Streisand! – és én? / JAZZTIME

Müpa
  • Énekesnő
Kozma Orsi: Csillogó fekete lemezek - Nagy magyar énekesnők / JazzTime

Kozma Orsi: Csillogó fekete lemezek - Nagy magyar énekesnők / JazzTime

Müpa
  • Énekesnő
Mézesvölgyi Nyár - Cotton Club Singers - ABBA-JAZZ Koncert

Mézesvölgyi Nyár - Cotton Club Singers - ABBA-JAZZ Koncert

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Fellépő művésznő
Woody és a swing – Kozma Orsi Quartet / NEW ORLEANS SWINGFESZTIVÁL

Woody és a swing – Kozma Orsi Quartet / NEW ORLEANS SWINGFESZTIVÁL

Müpa
  • Énekesnő
ZENEKARÁCSONY - Cotton Club Singers: Best of Sinatra & Abba Jazz

ZENEKARÁCSONY - Cotton Club Singers: Best of Sinatra & Abba Jazz

GAG Management Kft.
  • Énekesnő

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.