Betöltés...
Ma Medárd, Helga névnapja van

Tytuł


A nagymama
2

A nagymama

Csiky Gergely A nagymama című alkotása finom humorban, fordulatokban és érzelemben gazdag mű, mely már az első bemutatóján nagy sikert aratott.

Wybierz termin



A fiatalember, aki olasztanárnak jelentkezik a leánynevelő intézetbe, szerény viselkedésével és helyes pedagógiai elveivel elnyeri az intézet nevelőinek bizalmát. Csak Tódorka Szilárd tanár úr tudja, hogy ez a fiatalember... "báránybőrbe bújt farkas;, s nem más, mint az ifjú Szerémi gróf, aki az egyik növendék miatt vállalkozott erre a kalandra. Tódorka Szilárd, a régi nevelője ajánlotta be az intézetbe, mert nem tud semmit megtagadni volt tanítványától. Most azonban elhatározza, hogy mindent bevall Szerémi grófnénak, a fiatalember nagymamájának. A Nagymama meglátogatja az intézetet, hogy megismerhesse az új "olasztanárt". Négyszemközt kivallatja unokáját, hogy ki miatt "tanárkodik" itt. A Nagymama segíteni akarja a szerelmeseket, mert visszagondol saját szomorú történetére. Őt elválasztották szerelmesétől és boldogtalan volt egész életében. De vajon sikerül-e a Nagymamának, hogy a fiatalok egymáséi legyenek, ki tudja-e bogozni a múltbéli igen összekuszált családi bonyodalmakat, ki- kire talál rá, s kivel lesz boldog: erről mesél a darab.

Szereplők
Szerémi grófné.................................................................. Kállay Bori
Ernő, unokája.................................................................... Kovács Szilárd
Örkényi Vilmos, nyugalmazott ezredes............................. Faragó András
Kálmán.............................................................................. Barkóczi Sándor
Piroska.............................................................................. Pacskó Dorka
Tímár Karolin, nőnevelő intézet tulajdonosa..................... Vörös Edit
Márta................................................................................. Haraszti Elvira
Tódorka Szilárd, tanár az intézetben................................ Kiss Zoltán
Langó Szerafina, nevelőnő az intézetben......................... Teremi Trixi
Koszta Sámuel, tábori lelkész........................................... Szirtes Gábor
Galambosn........................................................................ Halász Aranka
Aranka............................................................................... Csápenszki Nikolett
Krisztina............................................................................ Unger Vanda / Gere Orsolya
Pincér................................................................................ Hábel Ferenc

Lányok, intézeti növendékek:
Hábel Fruzsina, Bednai Nikolett, Sík-Dénes Zsuzsanna, Szilágyi Riella, Gere Orsolya, Hevesi Anna

Proponujemy również


Egyszerre politikai dráma, krimi és szerelmi história, amely a 15. század közepének izgalmas történelmi eseményeit eleveníti meg, bemutatva a Hunyadi…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.