A padlás - a Veres 1 Színház előadása
Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter
A padlás
félig mese-félig musical két részben
mehr
Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter
A padlás
félig mese-félig musical két részben
mehr
A darab egyetlen éjszaka alatt, egy fővárosi padlástérben játszódik 1988-ban, a kommunizmus utolsó éveiben. Itt él Rádiós, a kibernetikus, aki jelenleg szellemi szabadfoglalkozású, mivel 1986-ban engedély nélkül próbált kapcsolatot teremteni idegen bolygókkal és földönkívüliekkel, ezért elbocsájtották az állami központból. Szintén erre a padlásra érkezik meg a négy szellem, Kölyök (az első, aki szóvá merte tenni, hogy a király meztelen), Herceg (oldalági Lombard herceg, aki egy másik herceggel szemben elveszítette azt a fogadást, melyikük ébreszti fel Csipkerózsikát), Lámpás (a nyolcadik törpe, aki őrségben állt társai védelmében, Hófehérke érkezése után azonban megfeledkeztek róla) és Meglökő (egy jólelkű hóhér, aki az ártatlanul elítélt Kölyköt próbálta megvédeni, de menekülés közben mindketten odavesztek). A négy bolyongó csupán véletlenül ragadt a Földön. Révészt keresik, hogy átvigye őket az örökre szépek bolygójára. Időközben feltűnik Barrabás, a bombaszakértő gengszter, akit összetévesztenek a szellemek Révésszel, továbbá Mamóka is felbukkan néha, például egy tál szilvásgombóccal, valamint a szomszédban élő Zeneakadémista, Süni is betoppan, hősiességével és bájával elvarázsolva a szellemeket, bár a jó öreg padláson neki már régóta megvan ám a kiszemeltje…
RÁDIÓS, aki egyszerűen fantasztikus: DÓSA MÁTYÁS / CSEH DÁVID PÉTER / KÁROLYI KRISZTIÁN / FEKETE GÁBOR
SÜNI, fiatal lány, aki hegedülni tanul: HENCZI EMMA / CSÁKI EDINA
MAMÓKA, aki mindent tud az emberekről: ZORGEL ENIKŐ
BARRABÁS, B. Barrabás, a gengszter: BORBÉLY RICHÁRD / BÁLINT ÁDÁM / NAGY BALÁZS
RÉVÉSZ, aki csak külsőleg azonos Barrabással: BORBÉLY RICHÁRD / BÁLINT ÁDÁM / NAGY BALÁZS
HERCEG, finomlelkű szellem 560 éves: KRAJNIK-BALOGH GÁBOR / ÁGOSTON PÉTER
KÖLYÖK, naiv szellem, 530 éves: MOLNÁR GYÖNGYI
LÁMPÁS, a törpe, zsörtölődő szellem: JANIK LÁSZLÓ
MEGLÖKŐ, óriás szellem, süketnéma: PALOTAI ZOLTÁN
TÉMÜLLER, azelőtt házmester, most önkéntes: KÉKESI GÁBOR / OLÁH BÉLA
DETEKTÍV, aki még önmagát is kinyomozza: SZEMÁN BÉLA / VENYIGE SÁNDOR / PÁSZTOR TIBOR
ÜTEG, a detektív másik balkeze: VINCZE MÁRTON / PÁSZTOR TIBOR
ROBINSON, a gép: MONORI DOMINIK / PÁSZTOR TIBOR
Rendezőasszisztens: Czipó Gabriella
Díszlet- és jelmeztervező: Michac Gábor
Koreográfus: Bakó Gábor
Zenei vezető: Nyitrai László
Rendező: BÖHM GYÖRGY Jászai- és Nádasdy Kálmán-díjas
Gyere el! Nem fogsz megváltozni, de lesz a darabban egy-két hozzád hasonló figura. Talán még azt is megtudod, hogy miért…
A világsiker most Budapestre érkezik! Gyerekeknek álomszép kaland, felnőtteknek mélyen megérintő történet – közös családi élmény, amire még évek múlva…
A Michael Flatley által létrehozott Lord of the Dance 30 éves jubileumát ünnepli 2026-ban!
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!