
A Szentpétervári Balett Társulat valamint a Bolsoj Színház művészeivel autentikus előadásban indul országos turnéra Csajkovszkij Diótörője. A zenei élményről a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara gondoskodik Somogyi-Tóth Dániel karmester irányításával. Az előadás - mely a 130 éves baletthagyományokra épül - egyszerre ünnepi, friss és magával ragadó, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt felejthetetlen élményt ígér.
Dumaszínház est
Sári Évi és Egyházi Géza műsora
Best of Máté Péter Cserháti Zsuzsa emlékesten a két legendás pop ikon dalait Sári Évi és Egyházi Géza köti csokorba műsorukban.
Műsoridő: 90 perc egy részben
Boggie hagyományosan minden évben karácsonyi koncerttel zárja az évet. Ezúttal visszatérünk a Lóvasútba a zugligeti erdőbe.
A bagdadi tolvajtól a Cápa zenéjén át a Star Warsig. A Koncert a filmzene nagy korszakain átívelő válogatás a huszadik vagy huszonegyedik század zenei klasszikusaiból.
Közel két évszázada ad reményt és erőt „e rút világban” Liliomfi és Mariska minden ukázt felülíró szerelme, Szellemfi játékkedve és a teátristák fantáziája.
Fergeteges családi musical a Budapesti Operettszínházban Varró Dániel és Teslár Ákos sziporkázóan szellemes szövegével és Presser Gábor varázslatos zenéjével: a Túl a Maszat-hegyen magával ragadja a kicsiket és a nagyokat egyaránt!
A budapesti német–magyar csapatok kitörési kísérlete a második világháború egyik legvéresebb katonai akciója volt. Kevesebb mint öt nap alatt húszezer katona pusztult el, ugyanennyien estek fogságba, míg az átjutás legfeljebb 700 főnek sikerülhetett.
Folytatódó hagyományok, új színek, csodagyerek zeneszerzők és tapasztalt komponisták a Concertino őszi hangversenyén! Pilz János ezúttal is sok szálon kapcsolódó műveket választott a BFZ vonószenekari sorozatának programjára.
A Magyar Rádió Gyermekkórusának családi programja
Szombati meseszínház
Az Aranyszamár Színház előadásában.
Kalap Jakab saját dalaiból álló Bábkoncertje a folk-világzene sokszínűségét ötvözi a magyar hagyományokkal, kialakítva ezzel sajátos egyedi stílusát, mely nagy sikert arat a gyermekek és szüleik körében.
Ki játszik ilyet, majd megmondom milyet! Fogócskázzunk itt a réten, szaladjunk, és kacagjunk! fussunk, fussunk, kergetőzzünk, nem baj ha elfáradunk!
A Hagyományok Háza idén ősszel is folytatja hagyományos, Mesterek és tanítványok sorozatát, ahol ezúttal Horsa István áll a középpontban. A koncert helyszíne a Hagyományok Háza Színházterme, ahol az elmúlt évekhez hasonlóan a mélyen megszemélyesített, autentikus muzsikálás kerül előtérbe.
A Miénk a ház egy irodalmi koncert, önismereti barangolás.
Mindezt a kiváló dalszerző-zeneszerzővel, Hrutka Róberttel, aki színészlemezek tucatjai és lélekemelő filmzenék után most az akusztikus, érett oldalát mutatja meg.
És a mai középgeneráció kiemelkedő írójával, Grecsó Krisztiánnal, aki évtizedek után talált vissza az énekelt darabok segítségével a vershez, de aki ezen az estén sem hűtlen a meséléshez.
Egy hangverseny, amelyet minden tulajdonsága alkalmassá tesz arra, hogy ünneppé váljon a közönség számára!
A Lovasi trió 2025-ben alakult formáció, a barátság és a közös zenélés öröme hozta létre. A különleges műsorban a Lovasi-életmű (Kispál és a Borz, Kiscsillag, szólólemezek) dalai mellett megférnek Heidl György szerzeményei, Lackfi János verseire írt számok és még középkori himnuszok is, illetve a próbák gyümölcseiből született közös dalok.
A Love Letters című kétszemélyes színdarab az amerikai szerző egyik leggyakrabban játszott műve, amely mosolyogtató és könnyfakasztó jeleneteivel a világ számos színházában aratott már hatalmas sikert.
Aronsen művének középpontjában egy kusza szerelmi történet és a megállíthatatlan olvadás áll – kérdés, hogy kit melyik fenyeget jobban. A váratlan fordulatok, a tragikomikus helyzetek, a kitörő érzelmek és a végtelen tréfák lavinaként temetik maguk alá a szereplőket..
A funtineli boszorkány évek óta tartó nagy sikere folytatásaként egy újabb Wass Albert darabbal jelentkezünk.
Emma és Tom életük hétvégéjére készülnek. Kivesznek egy házat egy eldugott faluban. A helyről az a hír járja, hogy aki ott eltölt egy éjszakát, transzcendens élményben lesz része, sorsfordító felismerésekre jut és olyan kérdésekre is válaszokat kap, amelyeket fel sem tett. A fiatal szerelmespárt behűtött pezsgő várja. Boldogan koccintanak a miniszabira, amikor kattannak a zárak. Se ki, se be. Se térerő, se net, se tévé. Ráadásul lecsap a vihar, vadul tépázza az ablakokat és az idegeket. És ha mindez nem lenne elég, még egy rejtélyes látogató is előbukkan a semmiből.
Mendelssohn: A szép Melusine
Kutrik Bence: Sagittarius
R. Strauss: Till Eulenspiegel
Wagner: Tannhäuser – Nyitány, Valkűrök lovaglása, Siegfried rajnai utazása
Wagner: Nürnbergi mesterdalnokok – finale
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Roberto Paternostro
interaktív játék
Helyszín: SOPRONI PETŐFI SZÍNHÁZ
BACH / BEETHOVEN / BRAHMS // Berecz / Baráti
J. S. BACH: c-moll passacaglia és fúga, BWV 582 (Ottorino Respighi feldolgozásában)
BEETHOVEN: 2. (B-dúr) zongoraverseny, op. 19
BRAHMS: 3. szimfónia, op. 90
Dwight Robson és világhírű szólistái közkívánatra újra Magyarországra látogatnak.
Fórum Színház
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!