Ticketkauf
Mozart mellett még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.
Egy felejthetetlen este a csillagos ég alatt, musical és operett sztárokkal!
Zenés vígjáték, a Liliom Produkció előadása.
Az Illaberek Bábszínház előadása.
Az előadás a 2026-os Szemle Plusz versenyprogram keretében a Kristály Színtéren látható.
„A Sommerreise Schubert Winterreise című korszakos dalciklusának fordítottja. A Winterreisében egy férfi 24 dalban panaszolja el, hogy szakított vele a szerelme. A Sommerreisében a főszereplő egy nő, nem télen játszódik a történet, hanem nyáron, a nő szerelme nem szakít, hanem eltűnik, a nő nem elmegy, hanem érkezik – és ezután mindenféle történik vele, főleg újrakezdi az életét.”
VIRTUÓZ. ORGONA. RITKASÁG.
Két egyházzenei ritkaság keretezi az Anno Sacri sorozat nyitóhangversenyét: Telemann megindító hangvételű gyászkantátája és Alessandro Scarlatti pompás, a reneszánsz korszak kompozíciós technikáit intenzív barokk kifejezőeszközökkel vegyítő műve.
HANGVERSENY SOMFAI LÁSZLÓ EMLÉKÉRE
KOROSSY QUARTET
Győri Filharmonikus Zenekar
Közreműködik:
Lukács Anita, Boncsér Gergely, Szendy Szilvi, Peller Károly, Haraszti Elvira, Földes Tamás és a Győri Filharmonikus Zenekar.
Vezényel: Silló István.
Mediterrán életérzés és temperamentumos dallamok a Várkert Bazárban. Búcsúztassa a nyarat a Várkert Bazár szabadtéri színpadán!
Szentpéteri Csilla zongoravirtuóz és zenekara egy különleges koncertre hívja a közönséget, ahol a klasszikus mesterművek és a lüktető ritmusok találkoznak a szeptemberi alkonyatban.
Mozart mellett még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.
EGY HÉTVÉGI MARATONON A BARTÓK EMLÉKHÁZBAN!
Beethoven összes hegedű-zongoraszonátája hangzik el két világhírű művész, ANTJE WEITHAAS (hegedű) és VÁRJON DÉNES (zongora) előadásában a Bartók Emlékházban egy hétvégén!

MEDITÁCIÓ. INSPIRÁCIÓ. EMLÉK.
Mozart mellett még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.
Mozart mellett még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.
Várható befejezés: 21:45
A Bartók Emlékház különdíjasa a 2025-ös Bartók Világversenyen.
„Hivatalos” évadnyitó előadásán nagyszabású művekkel várja a klasszikus zenei koncertek rajongóit az OPERA Zenekar.
Mozart mellett még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.
GAZDAG. EMBERI. ÖSSZETETT.
Lehel-bérlet
Várható befejezés: 19:30
CSABAY DOMONKOS, zongora
SÁNDOR LÁSZLÓ, hegedű, zongora
SZALAI ANDRÁS, cimbalom
SZŰCS PÉTER, klarinét
TORNYAI PÉTER, brácsa
ZÉTÉNYI TAMÁS, cselló
BSW és a GANG Tokajban – nagyszínpados koncert a Fesztiválkatlan színpadán
Megújult műsorral, új fellépőkkel térnek vissza az Illúzió Mesterei Mosonmagyaróvárra!
A Teatro delle Albe társulatának MADRE című produkciója nem hagyományos értelemben vett színházi előadás. Lélegzik, sóhajtozik és meditál, akár egy szcenírozott költemény, mint egy tragikus zsoltár az önmagát felemésztő bolygóért. A számos nemzetközi díjjal elismert koncertszínházi alkotás a teremtés és a nemzés eszméjét járja körül, lehetőséget kínálva ezzel a főszereplőnek és a nézőknek is, hogy újrafogalmazzák a világhoz való viszonyukat. A másokra, de leginkább önmagunkra, saját legmélyebb hangunkra való odafigyelést felerősítő két monológból álló diptichont álomszerű illusztráció eleveníti meg fehér krétával fekete papíron, melyet dédelgető és szívszorító élő zene kísér.
RAGYOGÓ. JUPITER. BECSVÁGY.
ZENEISÉG. GAMBA. DIALÓGOK.
Mozart mellett még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.
Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra.
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!