Køb Billetter
Carmen a szabadság szimbóluma. Története az olthatatlan vad szerelem drámája.
Ária- és dalest
Az előadás hossza 2 óra egy szünettel
Magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal.
Egy éjszaka, három történet Memphisben. Három nézőpontból. Jim Jarmusch kitalált ehhez a filmhez egy végtelenül izgalmas történetmesélést. (Későbbi filmjeiben is gyakran választja a mesemondás szokatlan formáit.) Ráadásul ezt csak a második történetben leplezi le. Innen kezdve viszont másként nézzük a filmet. Gonosz egy trükk, mert arra késztet bennünket, hogy sokkal alaposabban figyeljünk a részletekre, az apró jelekre.
Miles Davisnek, a jazztörténet egyik legjelentősebb alakjának 2026-ban lesz születése százéves jubileuma. Ebből az alkalomból indul közös turnéra a kortárs jazz sztártrombitása, Ambrose Akinmusire és a Brussels Jazz Orchestra, hogy ünnepeljék a műfaj óriását, tisztelegjenek életműve előtt, valamint azon is túlmutatva, az ő szellemében hozzanak létre új alkotásokat és invenciózus hangszereléseket, amelyek áthelyezik a kortárs jazz világába a trombita zsenijének zenéjét.
A szerelem arcai, mélyen gyökerezik Márai Sándor három ikonikus művében: A gyertyák csonkig égnek, Eszter hagyatéka és Válás Budán. Ezek a művek nem csupán irodalmi értékük miatt jelentősek, hanem azért is, mert mesterségesen és érzékletesen jelenítik meg a férfi és nő kapcsolatának legmélyebb és legkomplexebb rétegeit, amelyek minden korban és kultúrában aktuálisak. Az előadás ezt a gazdag érzelmi és filozófiai hátteret használja fel arra, hogy színpadra vigye a szerelem univerzális történetét, három jól elkülöníthető, mégis egymásba fonódó képben élőzenével, Márai versekkel.
Elgar: Enigma variációk, op. 36, IX., Adagio – Nimród
Elgar: e-moll szonáta hegedűre és zongorára, op. 82
Elgar: Salut d’Amour, op. 12
A moll áranyalatai
A Dohány utcai Zsinagóga Budapest egyik kiemelt turisztikai látványossága, Európa legnagyobb, a világ második legnagyobb zsinagógája. 1859-ban épült mór stílusban, 3000 fő befogadására alkalmas. Nagysága a korabeli fővárosi zsidóság jelentőségét, magas színvonalú gazdasági és kulturális igényét bizonyítja.
A Dohány utcai Zsinagóga Budapest egyik kiemelt turisztikai látványossága, Európa legnagyobb, a világ második legnagyobb zsinagógája. 1859-ban épült mór stílusban, 3000 fő befogadására alkalmas. Nagysága a korabeli fővárosi zsidóság jelentőségét, magas színvonalú gazdasági és kulturális igényét bizonyítja.
A 2021-ben újra megnyílt az épület, azonban közösségi térként ma koncerteknek, előadásoknak, rendezvényeknek is helyet ad, és a Zsidó Múzeum és Levéltár külső kiállítótereként is szolgál. Szakrális tere újra működő zsinagóga. Az épületben kóser kávéház működik.
A 2021-ben újra megnyílt az épület, azonban közösségi térként ma koncerteknek, előadásoknak, rendezvényeknek is helyet ad, és a Zsidó Múzeum és Levéltár külső kiállítótereként is szolgál. Szakrális tere újra működő zsinagóga. Az épületben kóser kávéház működik.
A 2021-ben újra megnyílt az épület, azonban közösségi térként ma koncerteknek, előadásoknak, rendezvényeknek is helyet ad, és a Zsidó Múzeum és Levéltár külső kiállítótereként is szolgál. Szakrális tere újra működő zsinagóga. Az épületben kóser kávéház működik
A belépőjeggyel megtekinthetőek a múzeum állandó és időszaki kiállításai a vásárlástól számított egy hónapon belül.
Laczák Géza és Zidarics Ilona alkotásai a kortárs magyar fémművesség két markáns irányát képviselik. Laczák nonfiguratív, neo-konstruktivista kisplasztikái és tárgyai a gyűrt fémfelületek, a lánggal színezett acél és sárgaréz anyagszerűségére épülnek, míg Zidarics a funkcionális tárgytervezéstől az autonóm zománcmunkákon át a fémszálból fonott, testhez idomuló ékszerekig jut el. Műveiket a szerkezet, az anyag és az absztrakció közös gondolkodása kapcsolja össze.
Egy szabadulós játék, ahol a Varázslók világába világába csöppenhettek, varázslatos lényekkel, és tárgyakkal találkozhattok. Kipróbálhatjátok, milyen a hopponálás, sőt találkozhattok egy valódi sárkánnyal, és a kijutáshoz elengedhetetlen a varázspálca használata is...
A népszerű Varázslóvilág pálya folytatásában egy újabb helyszínre utazhattok, ahol nem kisebb feladat jut a csapatnak, mint kiszabadítani a híres foglyot. A varázslóvilág börtöne, ahová a legrémisztőbb varázslókat zárják. Innen kell kijutnotok és kiszabadítani a legszigorúbban őrzött foglyot. A küldetés nem egyszerű, egy sor akadályon kell átküzdenetek magatokat, ráadásul az őrök a legváratlanabb helyzetben zavarják meg munkátokat.
1986-ot írunk és nemsokára bekövetkezik a 20. század egyik legmeghatározóbb atomkatasztrófája. A Vlagyimir Iljics Lenin vagyis ismertebb nevén a Csernobili atomerőmű 4-es reaktorblokkjában meghibásodás történt, a reaktor túlmelegedett és hamarosan bekövetkezik a robbanás.
Egy kegyetlen sorozatgyilkos tartja rettegésben Budapest lakóit. A rendőrkapitány a legjobb nyomozókból álló csapatot, Titeket rendelt az ügyhöz, hogy megállítsátok az elkövetőt. Eddig egy lépéssel mindig le vagytok maradva, így az áldozatok száma egyre csak nő…Talán ma végre sikerül pontot tenni az ügy végére?
Egy pszichopata gyilkos csapdájában találjátok magatokat hirtelen. Nem tudjátok, hogy kerültetek oda, s egyelőre azt sem, hogy miként tudtok kijutni. Napfény sehol nem szűrődik be, rémisztő ez a hely, de valahogy ki kell jutni! Ekkor megszólal egy hang, s tudatosul, hogy mindössze 1 órátok van arra, hogy szabaduljatok ebből a rémálomból.
Légy egy valódi börtön foglya és próbálj megszökni a celládból. Csak rajtad és a csapatodon múlik, hogy sikerül-e a szökés, vagy pedig rabok maradtok örökre. A játékban valódi börtönkörülményekre kell számítani, sikerül-e megszabadulni a láncoktól?
A 200 éves Herendi Porcelánmanufaktúra jubileumi kiállítása a 400 éves Zichy-palotában 2026. január 30. és 2026. február 20. között!
Hétfő-Szerda: 8.00 – 16.00
Csütörtök: 8.00 – 18.00
Péntek: 8.00 – 17.00
Szombat: 10.00 – 17.00
A kedvezményes árú belépőjeggyel megtekinthetőek a múzeum állandó és időszaki kiállításai a vásárlástól számított egy hónapon belül. A kedvezményre való jogosultságot kérjük belépéskor igazolni - köszönjük!
Kedvezményes belépőjegy (26 éves kor alatt és 62 év felett)
MÚZEUMI ÉVES BÉRLET
Az Ludwig éves kártya a múzeum minden kiállítására és szakmai programjára érvényes, a megvásárlástól kezdve 365 napon át.
Arany Rajzszög éves rendszerességű tervezőgrafikai seregszemle
Idén 23. alkalommal kerül megrendezésre az Arany Rajzszög pályázat, díj és kiállítás, a hazai tervezőgrafika egyik legnagyobb éves seregszemléje. Több mint ezer pályaműből közel 320 kiválasztott tablót nézhetnek meg a látogatók. A csoportos kiállítás a szakma területén színvonalasan tevékenykedő kollégák számára biztosít bemutatkozási lehetőséget.
A Gödöllői Királyi Kastély és a Kastélypark 2025. október 13-án 14.00-kor nyit.
Megértésüket köszönjük!
VIGYÉL HAZA EMLÉKKÉNT DRÓNFELVÉTELT!
Üzenj barátaidnak Budapest egyik legszebb helyéről, a Budavári Palotanegyedből, és lepd meg őket egy különleges videóval!
A Dohány utcai zsinagóga vagy Nagy Zsinagóga a neológ zsidóság nagy zsinagógája Budapesten, a Dohány utcában. Európa legnagyobb zsinagógája. Az egykori zsidónegyedben áll, ahol ma is sok zsidó vallású ember él, akik a hagyományokat még mindig őrzik. A zsinagóga rendszeresen helyszíne a Zsidó Nyári Fesztiválnak.
Látogasd meg Európa legkülönlegesebb, fényművészeti múzeumát! Az egykori Belvárosi Piac monumentális csarnokában lenyűgöző fényélmények, különleges vetített terek és Európa legnagyobb immerzív tere, a zeppelin várják a látogatókat. A tudomány és a kreativitás új dimenziót nyitott a művészetben - készen állsz?
ANGOL NYELVŰ SÉTA!
Discover the 800-year-old Buda Castle District and its hidden gems on a guided walk in English. Explore from cellar to attic the Baroque town palace where the city's apothecary used to live.
Gödöllői Királyi Kastély
Időszaki kiállítás
2025.12.06 - 2026.04.06
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.