Vypredané
PÓKFONÁLON (16)
kortárs színmű
Írta: Alexandru Popa
A Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából megnyitjuk múzeumunk lezárt udvarában a mini-kertünket, amelynek révén végig vezetjük a látogatót a kora középkori kolostorok kertkultúrájától a kora újkori főúri kertekig.
Három férfi jól bejáratott barátsága kerül veszélybe az ominózus műalkotás hatására, ahol régi és új, vélt vagy valós sérelmek kerülnek boncolásra heves indulatok és őszinte humor kíséretében.
A három népmese középpontjában „bolondos” történetek állnak, mint például a Benedek Elek gyűjtésében megtalálható Bolond Istók.
Fókuszban a fuvola
Biró Zsófia fuvolaművész és muzsikustársai hangversenye – balettal
A vígjáték női változata két felvonásban
Boribon és Annipanni egy éhes cicát találnak a hazafelé úton. Nagy az öröm, amikor kiderül: kiscica Boribonnal marad. De vajon mi legyen a neve?
Interaktív színházi expedíció alkotóházzal és zsúrral 5-9 éveseknek.
Bábjáték Fekete István regénye nyomán
Az ír zene, az ír kultúra egyik legelső hazai művelője ez a formáció. A zenekar vezetője Kovács Gábor, Császár Róbert gitáros, Mózer Tamás mandolinos, valamint Nagy Katalin furulyás alkotják az együttest.
Az Óz, a nagy varázsló egy klasszikus mesejáték, amely L. Frank Baum azonos című regénye alapján készült. A történet Dorothy, egy kansasi kislány kalandjait meséli el, aki kutyájával, Totóval együtt egy hatalmas forgószél révén Óz birodalmába kerül...
Chopin, Chopin!
lengyel életrajzi dráma, 113 perc, 2026
lengyel és francia nyelven, magyar felirattal
Csillaghegyi szalon
A műsor háromféle zenei világot kapcsol össze.
Bartók ezen műveiben a hagyomány mély rétegeiből építkezik, a népi dallamokat ,,öltözeti’’, Schubert a klasszikus formák lírai, személyes hangvételű megfogalmazását képviseli, Szkrjabin pedig a hangzás transzcendens dimenzióit keresve átlépi a tonalitás határait. E három irány együtt egy olyan egységet hoz létre, amelyben a gyökerek, a belső hang és a tágabb zenei horizont természetesen kapcsolódnak össze.
Az Exhibition on Screen sorozat újabb évadát – a Buckingham-palota Queen’s Gallery kiállítótermében rendezett kiállítás alapján készült – Canaletto és a velencei művészet című filmmel nyitja, amely egy magával ragadó utazásra hív a híres velencei tájképfestő életébe és művészetébe. Senki sem tudta jobban megragadni Velence lényegét és varázsát, mint Giovanni Antonio Canal, akit Canalettóként ismerünk.
Bardóczy Attila színművész, énekes
Dinya Dávid zenész, előadóművész
Darvas Benedek könnyed zenei világával és Varró Dániel virtuóz dalszövegeivel elevenedik meg Rejtő Jenő népszerű regénye ebben az egyedülálló zenés színházi előadásban.
Az előadás a Biblia show című album dalaira épül, de Kováts Kriszta ezúttal nem énekesként, hanem rendezőként jegyzi a produkciót. A dalok szövegét író Fábri Péter pedig rövid dialógokkal fűzte össze a dalokban elmesélt, különálló történeteket.
A társulat Bernarda Ballada című ÚJ előadása elsősorban a tánc nyelvén beszél. A dráma részleteiből és a szerző egyes költeményeiből álló szöveg és a folklórból merítkező zenei világ segítségével a mozgás, a tánc által idézi meg a lorcai költőiséget és érzelmi telítettséget, a szenvedély elsöprő erejét.
„Az élet egy kabaré” Az előadás, ami felráz, megnevettet, és feltölt! A Pesti Művész Színház elhozza a nézőknek a kabaré aranykorának varázsát: sziporkázó poénok, egyedi karakterek és fülbemászó dallamok, mindezt egy lendületes, szórakoztató előadásban.
A vidéki munkásközegben játszódó történetben egy megözvegyült ácsmester küzdelmét követhetjük végig, aki egyre jobban elveszik a szociális ellátórendszer abszurd módon bürokratikus útvesztőjében. A kafkai alaphelyzet összesodorja Dant és a gyerekét egyedül nevelő fiatal anyát, Katie-t. A férfi először csak kis dolgokban segít nekik, majd egyre inkább odaszokik hozzájuk, apává és nagyapává válik számukra.
Szatirikus vígjáték
Bemutató: 2026. január 23.
Az Ajka-Padragkút Táncegyüttes 2026. évi önálló estje:
"SOBRI
A bakonyi piperkőc! Avagy ki lopta el a vármegyét!"
Komédia a köbön! Egy falrengető vígjáték, amely színpadon és filmen egyaránt nagy sikereket aratott!
Nemzetközi program (Koszovó)
A Nyugat-Balkánon előadásaival már több éve intenzíven jelen lévő Maladype Színház korábbi sikereire építve újabb koprodukcióra készül a pristinai Qendra Multimedia előadóművészeti produkciós céggel és a prizreni Bekim Fehmiu Városi Színházzal.
Gróf Nádasdy Borbála 17 évesen, teljesen egyedül, életét kockáztatva menekült Ausztriába 1957 ben. A regény történelmi keresztmetszet, a békeidőktől szülei meghurcoltatásáig, a kényszerű emigráció hontalanságáig. A darab hűen követi a leírtakat, egy kalandos élet nehézségeit, fordulatait, magánéletének, küzdelmeinek drámáit, a megtalált hivatás örömét idegenben, végül a hazatérés megnyugvását.
Amikor a múlt nem enged felejteni
Egy előadás, ami ordítja: a háborút mindenáron el kell kerülni!
Vígjáték
80 perc 1 felvonásban
Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Konferenciaterem
Esemény kezdése: 2026. 05. 16. (szombat) 19.00
2026. május 16-án újra Budapestre érkezik a The Boogie Woogie Show. A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő koncertprodukció ezúttal is élőben mutatja be a boogie woogie műfaj karakteres hangzását és energiáját.
Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: F51-52 Nagy táncterem
Esemény kezdése: 2026. 05. 16. (szombat) 19.00
A darab Ozsgyáni Mihály azonos című regényének színpadi átirata, rengeteg humorral meséli el egy elátkozott sorsú vidéki család, a nyolcvanas évek Magyarországa és egy túlélni vágyó fiúgyermek történetét.
18+
A legendás ABBA legnagyobb slágerei Európa egyik legjobb revival zenekarának előadásában! A műsor az 1974-es Eurovíziós győzelem 50. évfordulója előtt tiszteleg a Waterloo című dallal! A híres ABBA együttes ötvenedik születésnapját ünnepli! A tiszteletére rendezett show szlovákiai városokba is eljut.
A Gyertyafény keringő nemcsak a múlt század egyik legnépszerűbb slágere, hanem egyben sziporkázóan szórakoztató zenés vígjáték is, Moravetz Levente rendezésében.Egy legendás dal. A dal a ’20-as években indult világhódító útjára: bejárta Európát, majd Amerikában is óriási sikert aratott, olyannyira, hogy az 1940-ben készült világhírű Waterloo Bridge című film kísérőzenéjeként halhatatlanná is vált. A magával ragadó történet
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.